Már rég el kellett volna készülnie az erőműnek, aminek Varga Mihály most tette le az alapkövét

2018.03.11. 11:22

Hárommilliárd forintból építenek geotermális erőművet valahol Mosonmagyaróvár délnyugati részén, ment végig a magyar sajtón a hír. Ez szuper dolog, csak egy dolog maradt ki belőle: hogy már régen el kellett volna készülnie.

Már rég el kellett volna készülnie az erőműnek, aminek Varga Mihály most tette le az alapkövét

Mutatjuk a projekt honlapján cikkünk írásakor szereplő információkat:

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ehhez képest 2018. március 9-én rakta le az alapkövet. Nem avatott, átadott, alapkövet rakott le. Hogy erről miért nem írt senki, annak valószínűleg az az oka, hogy

egy ekkora késés már régen nem ügy.

Árvay István, Mosonmagyaróvár fideszes polgármestere az MTI híre alapján az alapkőletételen (szép fotók róla itt) hangsúlyozta, hogy bár Magyarország geotermikus nagyhatalom, de a teljes energiafelhasználásnak csak a 0,28 százalékát teszi ki a geotermikus energia használata. A 86-os főút mellett építendő geotermális erőművel várhatóan több mint tízezer lakás, kétszáznál is több cég és közintézmény fűtése lesz környezetbarát a városban azzal, hogy az erőmű a helyi távfűtési rendszerbe csatlakozik majd.

A termálvízzel remekül ellátott Mosonmagyaróvár és környéke kifejezetten jól áll amúgy a szélenergia hasznosításában is: a szigetközi város körül majdnem annyi szélkereket látni, mint az osztrák határ túloldalán.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek