Az olaszok nyugdíjba küldték a maguk Orbánját

Kardos Gábor

Szerző:
Kardos Gábor

2018.03.06. 14:20

Az olaszországi választással egyre nyilvánvalóbb fő európai trend: a választók többsége a megújulás ígéretére és a fiatalításra voksol, a régi pártokat pedig nyugdíjba küldik. Mit üzen az eredmény Magyarországnak?

Európa a megújulásra szavazott Olaszországban is. A koalíciós lehetőségeket az elemzők még találgatják, volt azonban valami, amiben az olasz választások nem tértek el az eddig megfigyelhető tendenciától, sőt, kifejezetten megerősítették az európai politika legerősebb trendjét. Mert ami közös volt a francia, német, holland és osztrák választásokban, és most végképp egyértelmű trendnek mutatkozott az olasz választási eredmény ismeretében, az egy elég egyértelmű üzenet.

Az elsöprő többség a megújulás ígéretére és a fiatalításra, az ifjú titánokkal induló pártokra voksol (már ha van ilyen a kínálatban!),

a régi pártokat és a bal-jobb pártpolitikai megosztottságot pedig nyugdíjba küldik a Berlusconi-típusú politikusdinoszauruszokkal együtt.

Még akkor is, ha a korábbi népvezér zsebében van az ország médiájának nagy része és a legnyomulósabb populizmussal próbál hatalmon maradni – nem kérnek már se belőle, se a pártjából, és még koalíciós partnereivel se éri el a kormányalakításhoz szükséges küszöböt.

Az egyre nyilvánvalóbb fő európai trend üzenete elvben Magyarország számára is figyelmeztető jelzés, nagy kérdés azonban, hányan és mennyire hallják meg, illetve a meglévő pártkínálatból milyen formációk tudnak ennek az egyre általánosabb választói elvárásnak megfelelni.

Angela Merkel, Martin Schulz és akár pártjaik sorsát is megpecsételhette volna, ha a német választásokon a fasizálódó AfD-n kívül megjelent volna bármilyen igazán új és vállalható alternatíva, illetve egy Macron- vagy Kurz-típusú ifjú titán, mint vezető. Mivel az erre az igényre az eredmény ismeretében nem kiugróan sikeresen építő liberális Christian Lindner végül nem vonzott be tömegeket, maradt a normális koalíciót és valódi alternatívát állítani képtelen vergődés, a már korábban kimúlt és senki által nem kívánt nagykoalíció újraélesztése egy újabb kínos alku pészmékerével.

Bizonyos szempontból talán még a brexit is visszavezethető a hagyományos pártpolitikából teljesen kiábrándult tömegek által követelt alapvető váltás igényére, tehát minden fontosabb európai szavazásnak meghatározó, uralkodó trendjét kell felismernünk abban, amiről már egy évértékelő cikkben is írtam, miután Sebastian Kurz osztrák kancellár lett.

A politikából kiábrándult többség valódi megújulás helyett beéri annak ígéretével

Korán örülnénk azonban, ha ezekben a választási trendekben valóban gyökeres, forradalmi változást látnánk, mert azok a pártok, sehol sem szerepeltek jól, amelyek esetleg értékrendjükben és tartalmilag is gyökeresen új szemléletet hozhatnának, mint például a zöldek. 

A fiatalítás egyes európai pártok vezetésében sajnos pontosan a látszatmegújulás ígéretét jelenti a legtöbb esetben, mivel egyáltalán nem párosul világnézeti megújulással, tartalmi generációváltással.

Az úgynevezett fiatalítás politikailag sokkal inkább egyfajta ráncfelvarrást jelent. Úgy tűnik azonban, hogy a többségnek mintha pont erre a látszatra lenne igénye a valódi áldozatokkal járó életformaváltás helyett.

A választók többsége tehát beéri a megújulás politikai ígéretével, a generációváltást sugalló fiatalítással.

Feltehetőleg annyira kiábrándultak mindenfajta politikai ígéretből és ideológiából, hogy valóban forradalmi változást nem akarnak, legfeljebb újnak és sokkal civilebbnek látszó pártokat, mint amilyen az olasz választásokat meglepő fölénnyel nyerő Öt Csillag Mozgalom, vagy akár a korábban még az északi országrész elszakadását követelő regionalista Liga, akik újabban a déliek számára is eladható politikai termékké próbáltak cukisodni. Már amennyire cukinak mondható egy olasz szemmel markáns idegengyűlöletre hangszerelt, olykor fasizáló felhangokkal bíró retorika.

Ez a két párt tarolt, miközben Silvio Berlusconi jobbközép és Matteo Renzi balközép pártja, vagyis a „hagyományos” bal-jobb váltópártok hatalmasat buktak.

Renzi kudarca mutatja, hogy a viszonylag fiatal arc sem elég önmagában, ha mögötte csak nyíltan neoliberális sztori van és semmi újat nem tud ígérni,

még a pártpolitika formális átrendeződését sem, mint mondjuk Macron.

Az 5 Csillag viszont nagyot húzott azzal, hogy a Kurz-cal egykorú déli Di Maio jelent meg a párt arcaként, a botrányhős viccpártalapító Beppe Grillo helyett – aki azonban a háttérben továbbra is gyakorlatilag mindent ellenőrzése alatt tartott mind a mai napig, ami miatt nagy kérdés, mennyire tud majd Macron- vagy Kurz-típusú vezetővé válni az ifjú Di Maio. 

Ha a másodiknak befutó Ligával állnának össze, az kísértetiesen emlékeztetne az osztrák forgatókönyvre, az újfasiszta-gyanús koalíciós partnerrel felálló Kurz-kormányra, de ezt egyelőre kevés elemző tartja reális verziónak, annyira ellentétes a két párt programja.

Ráadásul az olasz választási rendszert úgy alakították át, hogy minél nehezebben érvényesüljön a mostani választások két befutója, és minél könnyebben a két nagy vesztes, a bal vagy a jobb, mert nem egyszerűen pártok, hanem inkább koalíciók versenyeznek a választók kegyeiért. A jogi, illetve politikai értelmezés kulcsa végső soron a közismerten Európa-párti olasz elnök, Mattarella kezében van. Nem lesz könnyű dolga, hogy ilyen szélsőséges összetevőkből Brüsszel számára is ehetőt főzzön ki.

A megújulásra leadott voksok mintha csak tovább növelték volna az olasz politikától eredendően sem idegen káoszt.

Ráadásul a megújulás a két első helyezett pártnál inkább formálisnak, afféle marketingüzenetnek tűnik.

A Liga például le tudott számolni szakadár múltjával és új vezetője, a 44 éves Salvini viszonylag újnak tűnő országos formációként tudta pozicionálni a pártot, nagyjából megnégyszerezve korábbi támogatottságukat.

Ami a Ligának történelmi siker, az a nagyjából ugyanannyi voksot kapó Demokrata Pártnak és Renzinek nagy vereség, ahogy Berlusconinak és Forza Italia nevű pártjának is megsemmisítő a 14 százalékot súroló eredmény. Még a vele koalícióban induló pártokkal sem érték el a kormányalakításhoz szükséges 40 százalékot.

Mi jöhet még ki ebből és mennyiben érint minket az olasz politika alakulása?

Itália nem nagyhatalom, és a Párizs-Berlin-duó mellett az európai politikában legfeljebb másodhegedűs szerep jutott neki, de sajátos helyzeténél fogva mégis a mérleg nyelve lehet az unió jelenleg zajló átalakulási folyamatában. Még ha Olaszország nem is döntő tényező, az olasz bankrendszer megroggyanása – amivel régóta riogat számos elemző – a görögnél sokkal súlyosabb válságot idézhetne elő és az euró bedöntésével fenyegetne. A mag-Európa tehát aligha képzelhető el egyik alapítóországa nélkül.

A katalán krízissel Madrid is nyakig van a pácban és a két legnagyobb dél-európai ország leszakadása, esetleg drámaian elmélyülő gazdasági és politikai válsága a brexitnél fatálisabb földinduláshoz, akár az EU széteséséhez is elvezethetne. Nagyon nem mindegy tehát, hogyan tudják az unióban és ebben a két nagy déli országban kezelni az egyre erősebb regionalista törekvéseket, illetve mennyire sikerül a politikai és gazdasági konszolidáció.

A Liga mögött is, mint általában minden szélsőjobbos, szakadár európai mozgalom mögött felsejlik a Kreml árnyéka. Nagy kérdés, milyen nagyhatalmi tényezők vehettek részt az Öt Csillag Mozgalom felfutásában, illetve kik szerezhetik meg felettük az irányítást geopolitikai értelemben. Az mindenesetre egyértelmű, hogy a korábban határozottan uniószkeptikus párt újabban Európa-pártivá cukisodott. Önmagában ebből persze nem derül ki, hogy kik tanácsolhatták nekik ezt a 180 fokos fordulatot, és az sem, hogy kormányra kerülve mennyire lennének kompatibilisek Brüsszellel.

Bárki alakít is kormányt Rómában, szembe kell majd néznie azzal a külpolitikai realitással, hogy

jelenleg a Párizs-Berlin duó által irányított mag-Európának nincs sem gazdasági, sem politikai alternatívája. Még a Magyarországnál jóval nagyobb Olaszország esetében sem.

Az tehát a legvalószínűbb, hogy az új olasz kormány majd idővel beáll a sorba. Remélhetőleg fel sem merül bennük, hogy az egész Európa számára csak megosztottságot hozó orbáni útra lépjenek, ami a nemzetközi erőtérben geopolitikai pozícióvesztést okoz, és ezáltal Putyinnak kedvez: akit sokan máris az olasz választások fő nyertesének kiáltanak ki.

Nem kéne azonban elkiabálni még semmit. Itália évszázadok óta a politikai intrikák és drámai fordulatok hazája és a jelenlegi helyzetből is még bármi kijöhet.

Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől
Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek