Varju László nem tudja, a DK áll-e a határon túliak ellen uszító oldal mögött

2018.02.19. 16:15

Nem igazán tudja hova tenni a DK-s Varju László azt a határon túli magyarok ellen uszító Facebook-oldalt, amely pártja politikájára rímelő tartalmakat oszt meg, van, hogy lopott fotókra hazug szövegeket írva. Varju azt állítja: még nem is látta az oldalt, így nem tudja megmondani, köze van-e hozzá a DK-nak, de a DK csak jogtiszta fotókat tesz közzé.

A Mérce írta meg, hogy van egy olyan Facebook-oldal, ami a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció állításaira kísértetiesen hasonlító és rímelő tartalmakat oszt meg, leginkább a határon túli magyarok szavazójoga ellenében. A Gyurcsány-párt egyik fő kampánykövetelése ugyanis az, hogy ne szavazhasson Magyarországon, aki soha sem élt itt. Ez az oldal a hétvégén megosztott egy fotót egy háromgyerekes családról, ezzel a szöveggel:

„Levelet kaptunk a Pásztor családtól. Írásukban boldogan fejtik ki, hogy ugyan egy percet nem éltek Magyarországon, és nem is akarnak idejönni, mert jó nekik Erdélyben, de mégis el fognak menni szavazni a 2018-as választásokon, hogy továbbra is kapják a pénzt a Fidesztől! Undorító, elég a szavazatvásárlásból! Lájkold és oszd meg a képet, ha te is elvennéd a Pásztor család szavazati jogát!”

Mint kiderült, a fotón szereplő nő például nem regisztrált a választásokra, és 2014-ben sem szavazott sem a férfi, sem a nő, sőt, család hét évig élt és dolgozott Zalaegerszegen, itt született mindhárom gyerek is, írja a Mérce. Az eset nagy felháborodást keltett, a Facebookon több baloldali arc is kinyilvánította: ez a vélhetően a DK-hoz köthető, uszító hangnemű hazugságkampány semmivel sem különb a Fidesz migránsok elleni riogatásánál.

Az Azonnalinak adott fenti videóinterjúban

a DK-s Varju László nem tudta megmondani, hogy pártjának köze van-e az oldalhoz.

Azt bárki létrehozhatta, aki egyetért a DK azon üzenetével, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon – mondta. Kérdésünkre, miszerint etikusnak tartja-e azt az eljárást, hogy lopott fotókra gyűlöletkeltő szövegeket írnak, azt mondta: biztos abban, hogy amikor a Demokratikus Koalíció felhasznál ilyen képeket, akkor azokat ellenőrzi, és jogtiszta formában teszi közzé. Ezután harmadszorra is leszögezte, hogy az oldalról nem szeretne véleményt mondani addig, amíg nem látta.

Az interjú után nagyjából harminc perccel ismét összefutottunk Varju Lászlóval a parlament folyosóján, de addigra sem nézte meg az oldalt, amire interjúnkban még annyira kíváncsi volt.

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek