Újabb körzetekben lép vissza az Együtt

Szerző: Bukovics Martin
2018.01.28. 11:06

Itt egy újabb Együtt-bejelentés arról, hogy újabb egyéni választókörzetekben nem indítanak jelölteket. Szegeden és Miskolcon egy-egy MSZP-s jelöltet támogat a párt.

Újabb körzetekben lép vissza az Együtt

Az Együtt hétfőn jelentette be, hogy egyoldalú döntéssel visszalépteti egyéni képviselőjelöltjeit az LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos javára. Szél Budakeszin, Hadházy Szekszárdon indul majd. Ezt korábban megelőzte az a szintén egyoldalú döntés, amellyel az Együtt Pécsett a szocialisták áldását is bíró közgazdász, Mellár Tamás indulását támogatta.

A 2018-as választásnak Szigetvári Viktor miniszterelnök-jelöltségével és Juhász Péter listavezetésével nekivágó párt az Azonnalival közleményben tudatta, hogy visszalépnek két szocialista jelölt javára. Szegeden Szabó Sándornak (Csongrád megye 1.), Miskolcon pedig Varga Lászlónak (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2.) kell újra nyernie saját egyéni választókerületeikben, írják.

Indoklás is van: Szegeden az Együtt alpolgármestert ad és koalícióban működik együtt a várost vezető Botka Lászlóval. Miskolcon pedig hosszú évek óta ételosztással, tüntetés-szervezéssel, civil tettekkel működik együtt az Együtt más, baloldali és liberális mozgalmakkal.

Az Együtt közölte azt is, mely az a tíz jelölt, akinek indulásához mindenképpen ragaszkodnak: a már 2014-ben is győztes Szabó Szabolcs csepel-soroksári egyéni képviselő, valamint Berkecz Balázs (Pécs), Baranyi Krisztina (Ferencváros-Józsefváros), Vajda Zoltán (Mátyásföld-Zugló), Lövei Csaba (Nyíregyháza), Bod Tamás (Orosháza), Molnár Tibor (Tapolca-Sümeg-Ajka), Kerepesi Tibor (Kaposvár), Vargha Nóra (Dunakeszi) és Juhász Péter (Belváros). Azt kérik a többi párttól, álljanak be mögéjük. S lőn kormányváltás.

FOTÓ: Mohai Balázs, MTI

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek