+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bárány Balázs
2018. január 22. hétfő, 09:54
Az oktatási rendszerben a szülő, a tanár és a tanuló folyton egymást kergeti, míg a mindenható állam csak áll, és vigyorogva biztatja néha egyik vagy másik felet.

 

Nézem a pénteki diáktüntetés képsorait, hallgatom az interjúkat, majd másnap morgolódva olvasom a középiskolai felvételi feladatsorokat. Egy ördögi körforgást látok, amit csak a rendszer újragondolása szakíthat meg.       

 

Hiába tanult valaki rendszeresen és jól nyolcadikig, ha nem tud érvelni az iskolai egyenruha használata mellett, vagy nem tudja kiszámolni, hogy hány pontyot telepítettek egy új halastóba, akkor könnyen lehet, hogy a vágyott gimnázium helyett a kerületi gyűjtőiskolába fog kerülni.

          

Mindez azonban csak tünet, hiszen a betegség maga a rendszer. Az oktatási rendszer, melyben a szülő, a tanár és a tanuló folyton egymást kergeti, míg a mindenható állam csak áll, és vigyorogva biztatja néha az egyik vagy másik felet.           

 

Az oktatásügy a rendszerváltás óta olyan problémákkal küszködik, melyeket nem kívántak sem a bal-, sem a jobboldali kormányzatok megoldani. Egyszerűen csak szőnyeg alá söpörték őket.

 

Köteteket lehetne megtölteni ezekkel a problémákkal, melyeket a főszereplők csak megúszni igyekeztek, nem megoldani. Az elfojtás ilyen módja azonban komoly veszélyeket hordoz

 

magában a jövő magyar társadalma számára. Vizsgáljuk hát meg a szereplőket alaposabban!

 

1. A szülők

 

Egy középosztálybeli szülő ma, ha teheti, megpróbálja úgy alakítani gyermeke iskolai pályafutását, hogy a lehető legkevesebb megterheléssel a legjobb eredményt érje el.

 

Van, aki ezt úgy kívánja elérni, hogy kimenekíti az oktatási rendszerből, és magániskolába vagy tanodába viszi, és van, aki különórákkal, magántanárok felfogadásával, sportkörökkel próbálja erősíteni Ödönke meglévő képességeit. Ezt segíti a közösségi média és az okoseszközök elterjedése: ma egy szülői kollektíva már elképzelhetetlen levelezőlista, Facebook- vagy Viber-csoport nélkül.

 

Ezzel az attitűddel akarva-akaratlanul is leterhelik gyermeküket, s ha úgy érzik, annak tanulási pályáját az iskola vagy egy tanár nehezíti, akkor ezeken a kommunikációs csatornákon keresztül villámgyorsan képesek megszervezni önmagukat.

 

Elég egy rossz megjegyzés Ödönkére, és a tanárt másnap reggel fáklyás-vasvillás szülők serege várja a tanári előtt.

 

Ez a fajta szülői hozzáállás tehát a rendszert magát nem érinti. Mindez azt jelenti, hogy az átlagember kiegyezett a rendszer hibáival.  

 

Megszokta őket, képes együttélni velük – s ha kell, megalkuszik, csak Ödönkének legyenek nyugodtak az iskolai évei…

 

2. A tanárok

 

Napjaink Magyarországán a pedagógus azt érzékeli, hogy folyamatos időhiányban van – vagy a tananyaggal, vagy a bürokráciával, de általában mindkettővel szemben.

 

A 21. század világa mindezt csak nehezíti: ha valaki a régi módszerekkel dolgozik (frontális oktatás, hagyományos feladatok és értékek), azt veszi észre, hogy egyre több a konfliktusa a szülőkkel és a diákokkal. Míg ha az új idők szavára hallgatva „modernkedni” próbál (IKT eszközök, kooperáció, projektek) akkor úgy érezheti, hogy kilóg a sorból.

 

Pedig valójában tökmindegy, hogyan tanítunk: a végén úgyis a fent említett ázsiai típusú felvételit kell megírnia a diáknak. Egyre megy, hogy frontálisan hallott-e a kovalens kötésről, vagy csoportmunkában.

 

Mindez azt az érzést is keltheti a pedagógusban, hogy teljesen felesleges munkát végez, így egyre többen válnak konfliktuskerülővé, és engednek a szülők nyomásának. Aki pedig kiáll a nézeteiért, azt a sorozatos konfrontációk a kiégés felé taszítják.

 

Egyre kevésbé érzik otthonuknak a tanárit, és egyre inkább lesz fontos a „második gazdaság”: a délutáni magántanítás, korrepetálás.

 

Magát az oktatási rendszert ez a tanári hozzáállás nem fogja megváltoztatni, viszont növeli az esélyét annak, hogy a jövő generációi egy kiégett, a minőség helyett a mennyiség elvét szem előtt tartó oktatói gárda kezei közé kerülnek.

 

3. A tanulók

 

Kik ülnek ma az iskolapadban? Zömével az úgynevezett Z és alfa generációk tagjai, akiket zömével Y és X generációs tanárok vesznek körbe. Mintha két másik bolygó szülöttei vennék fel egymással a kapcsolatot.

 

Korunk diákjai többségében egykék, csonka családból származnak, a fogyasztói attitűdöt és az internethasználatot pedig az anyatejjel szívták magukba.

 

Zsebükben ott lapul egy olyan szuperszámítógép, amellyel szüleik csak a sci-fik világában találkozhattak, és amivel a világ minden tudásához hozzá lehet férni – ők pedig arra használják ezt, hogy naponta több száz fotót készítsenek magukról különböző szögekből.

 

Az okostelefon felhasználóit nem tanította meg senki annak okos felhasználására.

 

Érzik az oktatási rendszer hibáit, szüleik követelményrendszerét kénytelen-kelletlen elfogadják, bár nem értik, tanáraikkal szemben türelmetlenek. A bennük lévő feszültséget hol egyik, hol másik félen vezetik le – ami nem kevés esetben konfiktust szül a felek között.

 

Fennáll a veszélye annak, hogy a jelen oktatási rendszer egy olyan akarnokokból álló nemzedéket termel ki magából, amely nem képes felfogni, hogy a tömegkommunikációs eszközök korában korlátlan lehetőségekkel bír.

 

+++

 

Mint látjuk, mindegyik fél arra kényszerül, hogy önmagát védje, nem pedig arra, hogy a jövőt építse.

 

Mit tesz ebben a helyzetben az állam?

 

Cinikus mosollyal hallgat, átírja a tantervet, felesleges tantárgyakat vezet be, portfóliót irat, emeli az óraszámot, ingyentankönyvet oszt, a nyári szünet megnyirbálásával rémisztget – a lényeg, hogy a szereplők a saját bajukkal legyenek elfoglalva, ne pedig az oktatási rendszer megváltoztatásán, újragondolásán agyaljanak.

 

A mindenkori elit kényelmes helyzetben van: gyermekei olyan hazai vagy külföldi magániskolákban tanulnak, melyek a 21. század követelményeihez igazodtak. Ebből az átlagos magyar gyermek csak szülei pénzének, idejének átlagon felüli ráfordításával részesülhet.

 

Nem érzem tehát őszintének sem a kormánypárti, sem az ellenzéki politikusok szájából az oktatási reformra vonatkozó utalásokat – már ha elhagyja azt ilyen. Lehangoló, hogy jönnek a választások, és a versengő pártok programjai csak a fent említett „tüneti kezeléseket” tartalmazzák – ha egyáltalán azt tartalmazzák.

 

De talán még rémisztőbb az a gondolat, hogy a rendszer újragondolásának feladata egy frusztrált szülői, egy kiégett tanári és egy követelőző diáktársadalomra fog hárulni.

 

Hírszolgáltatás

A francia jobboldali Michel Barnier is szívesen lenne az Európai Bizottság új elnöke. Ezzel a bajor Manfred Weber kihívója lesz az EPP-ben.

Nincs mit szépíteni, ismerte el Merkel a vereségét. Saját pártja, a CDU mutatott neki sárga lapot. A választók a pirosat mutatják.

Míg mindenki az Iszlám Államra figyelt a világban, a sunyi Al-Kaida ismét megerősödött.

Előkerült a Kuciak-gyilkosság lehetséges szemtanúja, aki azt állítja, fogalma sem volt arról, hogy kicsoda a meggyilkolt szlovák tényfeltáró újságíró.

A hét kérdése

Útmutatót írt a Momentum Ungár Péternek, hogyan szálljon ki az összelőrinceződött BIF-ből. Szerintetek mit csináljon Ungár?

Azért ide elnéznénk

100 éves Észtország, ennek apropóján nyolc észt és 6 magyar művész reflektál a balti és a pannon jelenre.

Hörgés, halál és hasonlók a Dürerben. Amcsik, olaszok, magyarok, szeptember 26.

A folk metálé lesz a főszerep szeptember 28-án a Barba Negrában: az orosz Arkona és a magyar Dalriada lép színpadra.

Az ellenzékiség három arca, illetve a zene és a politikai vezetés kapcsolata is szóba fog kerülni szeptember 28-án.

Hivatalos előzményregényt kapott Bram Stoker Drakulája! Bemutató szeptember 29-én.

Ezt is szerettétek

Deutsch Tamás az Azonnalinak mindent megmagyaráz!

Eddig fel sem tűnt, de most már mindenhol ezt fogod látni!

Esély a helyzet tisztázására? Nagy katyvasz? Ideológiailag motivált vádak? EP-képviselők a Sargentini-jelentésről.

Mi lenne, ha megtámadnának minket nyugatról? Az Azonnali játékelméleti kalandozása.

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás