Szélsőbalról is támogatnák Karácsony Gergelyt

Szerző: Bukovics Martin
2018.01.19. 08:31

Az Azonnali információi szerint két radikális baloldali kispárt is készen áll arra, hogy támogassa Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. Az egyik a Kalmár Szilárdhoz köthető Balpárt, a másik Vajnai Attila most Európai Baloldal néven futó Munkáspárt 2006-a.

Szélsőbalról is támogatnák Karácsony Gergelyt

Párbeszédes forrásaink azzal indokolták a baloldal baloldalával való összefogást, hogy így nem csak szocialisták és liberálisok vannak benne a csomagban, hanem „keményen” baloldali pártok is. Külön kiemelték, hogy a Vajnai-féle Európai Baloldal tagja az európai radikális baloldali pártokat, így a Görögországban kormányzó Szirizát is tömörítő Európai Baloldal pártszövetségnek, amit a német Die Linke ex-frakcióvezetője, Gregor Gysi elnököl jelenleg. „Európában nélkülük nincs baloldal” – mondja az Azonnalinak Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja. És hozzáteszi, hogy Portugáliában is olyan szocialista kormány működik, amelyet a Zöldek és a radikális Baloldali Blokk is támogat.

„Kalmár Szilárd baloldaliságból példamutató. Nem csak beszél, cselekszik. A menekülteknek, a hajléktalanoknak, a lakhatási szegénységben élőknek évek óta sok-sok ételt osztott” – érvel tovább. A konstrukció alapvetően az, hogy Vajnaiék és Kalmárék a Párbeszéd mint baloldali párt miniszterelnök-jelöltjét támogatják – a teljes, MSZP-t is tartalmazó összefogásnak tehát közvetlenül nem részei, csupán jelzik, hogy nincs ellenükre Karácsony Gergely, illetve, hogy ők létező pártok.

Ez tehát egy elvi együttműködési megállapodás,

a két szélsőbalos párt támogatásáért cserébe a Párbeszéd egyes szociális követeléseket is megfogalmaz majd a választási kampányban.

A gyakorlatban ez egy népszavazással legitimált alkotmány követelése lenne, amelyben a lakhatás és a szociális biztonsághoz való jog is alapjog, magyarázta az Azonnalinak Kalmár Szilárd. Azt is megtudtuk, hogy a megállapodás része az is, hogy a kampányban több vezető európai baloldali politikus, az Európai Balpárt vezetői is kiállnak majd Karácsony mellett.

Az Azonnali kérdésére, hogy honnan jött az együttműködés ötlete, a Balpárt alelnöke, Kalmár Szilárd azt mondta: ez kölcsönösen alakult ki, mivel az alapjövedelemmel kampányoló, magát alapvetően baloldaliként meghatározó Párbeszédet ideológiailag mindig is közelinek érezték magunkhoz.

Felidézte, hogy Karácsonyék vetették fel azt is, hogy a Párbeszéd által életre hívott, később bebukott 2016-os előválasztási tárgyalásokon egyáltalán jelen lehessen a Balpárt és a Vajnai-féle Munkáspárt 2006. „A radikális baloldali közeg mindig páriaként volt kezelve más politikai szervezetek részéről, nem annyira akartak együttműködni velük, nem véletlen, hogy a Gyurcsány és a Bokros is elzavart minket az előválasztási tárgyalásokról” – idézi fel a 2016-os eseményeket Kalmár.

Az elvi megállapodás az egyéni választókerületekben való indulást annyiban érinti, hogy

a Balpárt és az Európai Baloldal minden párbeszédes indulót támogat. Fordítva már nem áll fenn a helyzet:

Kalmár Szilárd egy hete jelentette be, hogy indul lakóhelyén, a Józsefvárost és Ferencváros egy részét lefedő budapesti 6. választókörzetben, de nem tud arról, hogy beállna mögé bármely párt is. Kalmár ellenfelei itt a DK-s Ara-Kovács Attila, a momentumos Cseh Katalin, a jobbikos Dúró Dóra, az együttös Baranyi Krisztina, az LMP-s Jakabfy Tamás és a fideszes Kocsis Máté lennének az Azonnali jelen állás szerinti információi szerint.

Kérdésünkre, hogy a Párbeszéd-radbal deallel ki és mit nyer, a Balpárt alelnöke azt mondta, Karácsony szélesítheti a táborát, ők pedig több teret kapnak a nyilvánosságban szociális követeléseiknek.

Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja az Azonnali kérdésére mágnes-hatásról beszél, szerinte ezáltal még többen csatlakozhatnak a Karácsony Gergely vezette koalícióhoz, olyanok is, akik aktívan tettek, tesznek az elnyomottakért. Fodor Gábor liberálisként jobbról, a Balpárt és Vajnai Munkáspártja balról támasztja meg a Karácsony Gergely vezette együttműködést, fogalmazott.

Az Azonnali kereste Vajnai Attilát is, ő azt mondta, csak a megállapodás aláírását követően hajlandó bármit is mondani a sajtónak. Erre információink szerint napokon belül sor kerül.

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek