+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Petróczi Rafael
2017. december 27. szerda, 08:59
Aki politikával foglalkozik, falakba ütközik. A „politikai” kommenteket sokszor letiltják a közösségi oldalakon, és a tanárok sem nézik jó szemmel, ha egy gimnazista érdeklődve figyeli a politika történéseit. De miért utasítja el reflexszerűen a politikát a magyar társadalom? A válasz – legalább részben – a történelemoktatásban rejlik.

 

Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának egyik novemberi adása a kötelező olvasmányok reformjának időről időre visszatérő kérdését járta körbe. A műsorba Arató Lászlót, a Magyartanárok Egyesületének elnökét, Fenyő D. Györgyöt, a budapesti Radnóti Miklós Gimnázium irodalomtanárát és Nényei Pált, a fővárosi Piarista Gimnázium magyartanárát hívták meg. Szakemberek vitattak tehát meg szakmai problémákat, nyilván szakpolitikai témákat is érintve.

 

A beszélgetés során bejátszott snittek között megpillantottam az egyik művészi közösségünk tagját, ezért a közösség Facebook-oldalára posztoltam is a műsort azzal a viccnek szánt kommenttel, hogy a legnagyobb kereskedelmi csatorna megszállása elkezdődött. Miután többen is kifogásolták az oda nem illő „politikai” tartalmat, a bejegyzésemet – éles viták közepette – törölték.

 

Egy esztendővel korábban, 2016 őszén egy választható egyetemi órán ültem. Attitűdvizsgálatot végeztünk, melynek során egy tárggyal vagy fogalommal kapcsolatos vélekedéseket, értékeléseket vizsgáltunk. A tanár kérte, hogy mondjunk valamit, amit ily módon vizsgálhatnánk a jelenlévők körében. Kifejezetten érdekelt volna, hogy a döntő részt nem politológusokból álló hallgatóság milyen attitűdökkel rendelkezik a bevándorlásról. Amikor azonban felvetettem az ötletet,

 

a tanár pár másodpercnyi zavarodottság után azt felelte: Legyen inkább az attitűdtárgyunk a bevándorlás helyett a jégkrém!

 

Nagyot ugrunk vissza az időben, 2013 tavaszán járunk. Az év elején kezdtem el követni a közéletet, főleg a hallgatói tüntetések kapcsán. Rövid időn belül azonban kiderült: nekem nem elég az, hogy híradókat és beszélgetős műsorokat nézzek. Van véleményem is, amit nyilvánosan ki akarok fejteni, amivel hatást kívánok gyakorolni. Így 2013 áprilisában, harmadikos gimnazistaként elindítottam a Politika egy fiatal szemével nevet viselő közéleti blogomat, ahova – nyilván az akkori tudásommal és szintemen – írtam publicisztikákat. Még abban a tanévben magához hívott egy jóindulatú tanárom azzal a kérdéssel, hogy biztosan kell-e nekem ezt forszírozni. Merthogy a tanáriban inkább negatív felhanggal beszélnek az írásaimról, s azt vetik fel, hogy egy 11. osztályos diák mégis mit érthet a politikához, meg amúgy is, politika…

 

+++

 

Nem azért idézem fel ezeket a kellemetlen élményeket, hogy panaszkodjak, netán revansot vegyek. Sőt, a fenti szituációk némelyikében joggal lehetett kritizálni engem is. Az ok az, hogy

 

mindegyik példában van egy közös vonás: a politika reflexszerű elutasítása – mikor milyen motivációból.

 

Ezen mentalitás kialakulásában és térnyerésében van véleményem szerint hatalmas szerepe a történelemoktatásnak. Az a szomorú helyzet alakult ki ugyanis, hogy politika nélkül próbáljuk megtanítani azt, ami minden más tantárgynál jobban, lényegét tekintve politikai: a történelmet.

 

Megtanítják például, hogy az ókori Spártában keményen, katonai szempontok alapján nevelték a gyerekeket. Azt a kérdést viszont már nem tesszük fel, hogy mégis miért. Pedig, ha megtennénk, könnyen eljuthatnánk arra a következtetésre, hogy a hatalom fenntartásának politikai eszközeként szolgált a híres spártai fegyelem.

 

A politikai jogokból ugyanis csupán a társadalom kis szelete részesült, míg a lakosság döntő többségét a polgárjogot nem kapott úgynevezett körüllakók és helóták tették ki. A döntéshozatalból kirekesztett tömeget nem volt szabad engedni olyan politikai közösséggé szerveződni, ami egységesen fellépve megdönthette volna az uralkodó kurzust. A spártai állam így mindent annak a szempontnak rendelt alá, hogy ezt megakadályozza. Ez a rendfenntartó, a hatalom megőrzését célzó politikai szellem hatotta át a társadalom minden porcikáját, a politikai intézmények kialakítását és a döntéshozatalt is. Ez a rendszerszintű cél azonban már nem derült ki a történelemórákon. Ahogy sok más sem.

 

Megtanítják például az Árpád-házi királyaink intézkedéseit, hogy hogyan követték egymást a trónon, jó esetben még a köztük lévő viszonyokat és konfliktusokat is feltérképezzük.

 

Arra viszont már nem teszünk erőfeszítést, hogy annak láttassuk őket, akik valójában voltak: koruk politikusainak.

 

Istenkáromlással egyenértékű lenne felvetni – Török Gábor példája nyomán – hogy Szent István gátlástalan hatalompolitikus volt, aki – a kor szellemétől nem idegen módon – brutálisan, az erőszak válogatott formáit alkalmazva törte le a politikai ellenakaratokat. Így négyelte fel példának okáért a törzsi, pogány hagyományokat követő politikai ellenfelét, Koppányt, s tűzette ki a négy vár fokára testrészeit.

 

Aztán megtanítják az 1867-es kiegyezéshez vezető út sarokköveit, az 1848-49-es forradalom bukását, az azt követő újabszolutista Bach-korszak elnyomását, az erre válaszul adott magyar rendi ellenállást, illetve a Habsburg Birodalom nemzetközi vereségeit. Azt viszont már elfeledjük megemlíteni, hogy mindezek eredményeképp egy olyan politikai szituáció állt fel, amiben a mértékadó személyiségek gondolatai, cselekedetei végtelenül felértékelődtek.

 

Deák Ferenc és az általa vezetett Felirati Párt hozott egy politikai döntést, aminek értelmében a Habsburg Birodalmon belüli korlátozott szuverenitást tette meg politikája vezérlőelvének. Ha Deák nem ebből, hanem a nemzeti önrendelkezés eszméjéből indult volna ki, a tárgyalásokat elindító 1865-ös húsvéti cikkében eszébe sem jutott volna a birodalom megbonthatatlan egységét hangsúlyozó Pragmatica Sanctio-t alapul véve a megegyezés irányába mutató javaslatokat tenni.

 

+++

 

Mire akarok mindezzel kilyukadni? Arra, hogy történelemoktatásunk nemhogy nem tudja, nem is akarja rádöbbenti a diákokat arra, hogy a spártai szigor, Szent István uralkodása vagy a kiegyezés létrejötte politikailag értelmezendő jelenség: ugyanúgy, mint a Fidesz Soros György elleni kampánya, az orosz politikában használt összeesküvés-elméletek, vagy Jeruzsálem elismerése Izrael fővárosaként.

 

A történelemoktatás nem tölti be az egyik leglényegesebb funkcióját. Azt, hogy megértesse a fiatalokkal: a politika egy természetes, minden korban és minden helyen megtalálható képződmény.

 

Imígyen a politika a múltban nem létezett, a jelenbe zárt ködös fogalommá válik, ami természetellenes, ami nem tartozik hozzá az élethez, s ami így végérvényesen összeolvad a modern kori, tömegdemokrácián alapuló politizálás árnyoldalával, a be nem teljesülő ígéretek sokaságával, az elvtelen szavazathajhászással, a durva, személyeskedő negatív kampányokkal, a visszatetszést keltő cicaharcokkal, az ablakba tett korrupcióval és kapzsisággal.

 

A félreértések elkerülése végett: az általam elképzelt történelemoktatás nem azt tűzné ki célul, hogy az emberek megszeressék a politikát. Ezt elérni a politikusok, s nem az oktatás dolga. Az sem lenne célja, hogy politikailag aktív választókat termeljen ki, akikkel meg lehet vitatni a közélet eseményeit. Ez egyéni elhatározás kérdése, abba nem kell másnak beleszólnia.

 

Amit viszont mindenképpen el kellene érnie, hogy a politikát magától értetődő jelenségként írja le, s tudatosítsa: az a mindenkori emberi közösségek elengedhetetlen tartozéka. Ha ez megvalósulna, ha a politikára valóban természetes, hozzánk tartozó tevékenységként gondolnánk, talán nem váltana ki heves tiltakozást egy szakmai vita megosztása, nem kevernék le az átpolitizált fogalmat vizsgálni akaró hallgatót, s nem néznének ferde szemmel a politizáló diákra.

 

 

NYITÓKÉP: Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Pedig az ortodox egyházfő pár hete még arról beszélt, az okostelefonok szolgaságba döntik felhasználóikat, és elhozhatják az Antikrisztust.

Nem látod át, hogy pontosan mi is lesz most szombaton? Tüntetés, sztrájk, vagy útlezárás? Netán mindegyik? Elmondjuk, jelen állás szerint hogyan alakul a hétvége!

Csak a képviselők egyharmada szavazott bizalmat Svédország eddigi leggyengébb kormányának, de a radikális jobboldalt sikerült kiszorítani.

Hiába kérték ki ausztriai állampolgárok a róluk szóló személyes adatokat az óriáscégektől, nem kaptak meg minden lényegi információt – állítja egy adatvédelemmel foglalkozó szervezet.

Ha a Twitter androidos alkalmazását használod, és megváltoztattad a fiókodhoz tartozó e-mail-címet 2014 novembere és 2019 januárja között, van egy rossz hírünk.

A hét kérdése

A rabszolgatörvény nyomán sztrájkban gondolkoznak a szakszervezetek. Neked mi lenne az utolsó csepp a pohárban? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Január 20-án Karácsony Gergely és Horváth Csaba csapnak össze az ellenzéki főpolgármesteri előválasztás keretein belül!

Dé:Nash, Pe$tipatkány és LIL IOM január 24-én lépnek fel.

Milyen a vidék az egyik legjelentősebb magyar képzőművész szemével?
Január 24-én kiderül!

Végig lehet kóstolni az összes hazai furmintot! Február 7-én!

Világhírű természetfotósok képeit lehet megcsodálni február 16-án Budapesten.

Ezt is szerettétek

Szerinte nyolc és fél éve úgy kéne viselkednie az ellenzéknek a parlamentben, ahogyan azt a rabszolgatörvénynél tette.

Mi az, ami miatt megdicsérné Lázár Jánost, és mi az, ami miatt csak őrá tud gondolni?

Kell-e tőle félni, és eléggé félünk-e tőle már most?

Elmagyarázzuk, ki hogyan ferdíti el a túlóratörvényt, és mi is
az igazság valójában!

Twitter megosztás Google+ megosztás