Legyőzésükkor derül ki, kinek a zsoldjában állt az Iszlám Állam

 

Emlékszünk még arra, amikor naponta bombáztak minket a hírekben lefejezős videókkal és minden tele volt az úgynevezett Iszlám Állam rémtetteivel? Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy 

 

 

Pedig a napokban jelentették be gyors egymásutánban az oroszok, majd a szíriai és az iraki kormány is az Iszlám Állam végleges legyőzését.

 

Felemás győzelem a terroristák fölött

 

Az ugyanis elvitathatatlan tény, hogy „fővárosuk” Rakka bevétele és az iraki területek visszafoglalása után semmilyen nagyobb város és összefüggő terület nem maradt az ellenőrzésük alatt, tehát a terrorista „államnak” már a látszatát sem tudják fenntartani. Amennyiben pedig az egész projekt neve Iszlám Állam volt, maga a terrorkalifátus mint mozgalom is megbukott. Államát legyőzték és megsemmisítették.

 

Igaz, a nyugati erők aktív támogatásával, az utolsó pillanatban sikerült kimenteni mintegy 4000 fegyveres IÁ-terroristát a Rakka körül bezáruló ostromgyűrűből, amit nem egy konteóblog állít, hanem a BBC tényfeltáró riportjában olvashatjuk számos képpel és az akcióba berángatott sofőrök vallomásaival.

 

 

Így még kevésbé tűnik érthetőnek vagy elfogadhatónak, hogy a Nyugat miért segített a kimentésükben, illetve a brit, francia és német kormányok miért nem tiltakoztak a polgáraikat fenyegető terroristák kimentése miatt. 

 

Az orosz-szír-iráni koalíció győzelme a Nyugat veresége is

 

A bombahír valamiért nem robban úgy, ahogy várnánk. Mintha nem akarnák, hogy egyáltalán hír legyen. A bökkenő első körben az, hogy lényegében az orosz-szír-iráni koalíció győzelméről van szó, de ami ennél is kínosabb: katonai-geopolitikai lényegét tekintve a nyugati koalíció felett aratott győzelmükről van szó, vagyis a győzelem tényével együtt a Nyugatnak saját vereségét is be kellene ismerni. Ezzel pedig elég egyértelműen azt is, hogy

 

 

Aligha véletlen egybeesés tehát, hogy fő térségbeli szövetségeseik, főként a szaúdiak és a törökök segítettek aktívan a felfegyverzésükben, a fegyverek és a harcosok nagy tömegű (és folyamatos) átszállításában főként a török határon, illetve az IÁ finanszírozásában meghatározó feketén kitermelt olaj elszállításában és megvásárlásában, ami az IÁ „fénykorában” napi 500 millió dollár bevételt jelentett számukra.

 

Nyílt titok volt az is, hogy az USA nemcsak fegyverrel, de kiképzéssel is segítette a terrorállamot, aminek fedőszerve a Szabad Szír Hadsereg volt. Formálisan ugyanis nekik adták a fegyvert és a kiképzést, utána meg „csodálkoztak”, mikor kiderült: mindezekkel lényegében a terroristákat támogatták. Pedig elég nehéz elhinni, hogy ennyire naivak és tájékozatlanok lettek volna.

 

Mire föl maradnak ezután a nyugati katonai erők Szíriában?

 

Ennél is érdekesebb tény, hogy az immár egyre megfoghatatlanabbá vált iszlamista terrorfenyegetésre és ki tudja, még mire hivatkozva, úgy tűnik, tartósan Szíriában akarják tartani erőiket, amire korábban sem volt ENSZ- vagy bármilyen nemzetközi jogilag védhető felhatalmazásuk. Mostanra meg még kevésbé érthető, miféle ellenség ellen harcolnak alakulataik: hacsak nem a szír kormány és az orosz-iráni koalíció az ellenség.

 

Tegyük félre egy pillanatra azt az amúgy rendkívül érdekes, de túl messze vezető kérdést, hogy konkrétan vajon hogyan éri el a nyugati országok katonai vagy titkosszolgálati, netán politikai vezetése azt, hogy az egyébként szabad sajtóban véletlenül se jelenjen meg ilyenkor cikkek sora az Iszlám Állam legyőzéséről, illetve arról, hogy miként kéne értékelnünk a kialakult helyzetet.

 

Másként mondva: operatívan vajon hogyan tudják érvényesíteni ilyen esetekben nagyhatalmi érdekeiket a sajtószabadság ellenére, lényegében propagandaérdekek mentén tematizálva a világ eseményeit? A nagy győzelem agyonhallgatásának fényében tulajdonképpen mindaz,

 

 

Térjünk vissza arra, ami esetünkben még ennél is fontosabb kérdésnek tűnik, vagy legalábbis nem kell elszakadnunk az aktualitás tényhorizontjától ahhoz, hogy a napi hírekben mégiscsak megjelenő tény-puzzle elemei logikus összképpé álljanak össze szemünk láttára.

 

Ki az IÁ doktor Frankensteinje?

 

Az eddig itt áttekintett hírek alapján nem csupán az IÁ legyőzésének agyonhallgatása, hanem ezzel párhuzamosan egy sor most napvilágra kerülő tény, illetve minden korábbinál nyilvánvalóbb katonai célkitűzés összességében immár felér egy teljes beismerő vallomással, hogy

 

 

Voltak, akik számára ezek a sötét összefüggések már 2015-ben nyilvánvalóak voltak. Desportes tábornok, a francia katonai főiskola vezetője például szenátusi meghallgatásán szakértőként elég egyértelműen nyilatkozott az Iszlám Állam eredetéről: „Ki az a doktor Frankenstein, aki ezt a szörnyet létrehozta? Mondjuk ki világosan, a konzekvenciák levonása érdekében: az Egyesült Államok. Rövidtávú érdekekből más szereplők is, melyek közül egyesek a Nyugat barátaiként lépnek fel- vagy szándékosan, vagy szívességből cinkossá válva hozzájárultak ehhez a konstrukcióhoz és megerősödéséhez.”

 

Ezek a kijelentések talán sokaknál kiverik a biztosítékot, de érdemes hangsúlyozni, hogy nem e sorok írójától, hanem egy magas rangú francia hivatásos katonától származnak, aki nem a magánvéleményét mondta el, hanem szakkérdésben nyilatkozott a francia szenátusnak. Desportes tábornok katonai vezetőként arra a nagyon konkrét és valós kérdésre keresi a legreálisabb választ, hogy a párizsi terrorakciók nyomán kit lehetne Franciaországnak katonai értelemben ellenségként azonosítani az Iszlám Állam támadása kapcsán.

 

Desportes tábornok természetesen nem azt állítja, hogy az ellenségük valójában az USA, de súlyos szavakkal hívja fel arra a figyelmet, hogy milyen veszélyesek ebben a kérdésben a túlságosan leegyszerűsítő válaszok, és mennyire más lehet a katonai realitás ahhoz képest, mint ami például a tömegtájékoztatásban megjelenik. Érdemes azt is hozzátenni, hogy az EU vezető katonai hatalmának legfelső katonai vezetése nyilván nem csupán a sajtóból tájékozódva alakítja ki álláspontját.

 

A szíriai terrorcselekményekkel megvádolt svéd Bherlin Guildo ominózus perében pedig maguk a brit hatóságok is beismerték a nyomozás során feltárt bizonyítékok kapcsán a brit titkosszolgálat aktív közreműködését az iszlamista terrorizmus szervezésében, amivel azután elég nyilvánvalóan saját polgáraik életét is veszélyeztették.

 

A döntő kérdés tehát – amit a legnehezebb feltenni, mert a legsúlyosabb tabuinkat érinti – nem az, hogy végső soron kik állnak az IÁ mögött, mert az sajnos ma már nyilvánvalóbb mint valaha. Hanem inkább az volna itt a kérdés:

 

 

bizonyítottan fegyverekkel, pénzzel és kiképzéssel, amelyek alkalmasint a mi életünkre, a közbiztonságra és a demokratikus rendre a legnagyobb veszélyt jelentik?

 

FOTÓ: Reuters

 

+++

 

„Nem Amerikának dolgozik az Iszlám Állam, és nem is Putyin győzte le” – Szalai Máté ellenvéleményét a témában itt olvashatjátok.

 

 

Osszad, lájkold, ne sajnáld!

A Facebook újfent lenyeste a magyar híroldalak elérését. Tegyél ellene!
Amerikai büntetőalgoritmusok helyett öntudatos magyar polgárokat!

comments powered by Disqus