Egy város, ahol a bevándorlásellenesek totál esélytelenek

2017.12.02. 16:15

Ha Münsteren múlik, a bevándorlásellenes AfD nem jut be a német parlamentbe, sőt, ez talán négy év múlva is így marad. Ezt maga az AfD helyi elnöke jósolja, aki láthatóan belenyugodott, hogy nem szeretik őket az itteni „indoktrinált egyetemisták” és „érdekvezérelt hivatalnokok”. Ők maguk a piacon azt mondták: okosak, katolikusok, konzervatívok, ezért nem szeretik a szélsőjobbot.

December első hétvégéjén tartja tisztújító kongresszusát a bevándorlásellenes-euroszkeptikus német párt, az AfD. A Hannoverben megrendezett gyűlést rengeteg ellentüntető hangos tiltakozása mellett tartják. A Frankfurter Allgemeine Zeitung információi alapján biztosra vehető, hogy a baden-württembergi Jörg Meuthen, a párt újdonsült EP-képviselője, valamint Georg Pazderski, az AfD berlini vezetője lesz a két társelnök a következő években. Az AfD szürke eminenciása, legnagyobb hatalmú embere, a parlamenti frakciót vezető Alexander Gauland az utolsó pillanatban végül visszalépett az elnökjelöltségtől.

Meuthen eddig is a párt élén állt, az onnan a szeptemberi választást követően kilépő Frauke Petry pozícióját elfoglaló Pazderskit a mérsékelt szárnyhoz sorolják. A korábban a Bundeswehrnél tisztként szolgáló politikus Junge Freiheitnek adott friss interjújából kiderül, hogy

Pazderski a jelenleg kaotikus pártot a mostaninál szalonképesebbre szabná, középtávon akár koalícióképessé is tenné a jobboldali pártokkal.

Az Azonnalit a Hannovertől kétórás autóútra lévő Münsterben FCK AFD feliratú plakátok fogadták, amelyen a hétvégi pártkongresszus elleni demonstrációkat hirdették. A vesztfáliai egyetemvárosban az országos eredmény felét sem sikerült az AfD-nek összehoznia, sőt, ez az egyetlen körzet, ahol az öt százalékos parlamenti küszöb alatt maradt a párt. Hogy miért? A fenti videóból kiderül.

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek