Nem mondott semmi újat, de élmény volt élőben hallgatni a miniszter urat!

2017.11.06. 09:45

Közös ferencvárosi-józsefvárosi nemzeti konzultációs fórumot tartott Szijjártó Péter múlt héten a Ferencvárosi Művelődési Központban. Az Azonnali végigfaggatta a résztvevőket: mi volt számukra a fórum legnagyobb tanulsága, hallottak-e valami újat, és kit tartanak Magyarország legfontosabb szövetségesének.

Több mint teltház volt a múlt keddi ferencvárosi-józsefvárosi összevont nemzeti konzultációs fórumon: sokan be se jutottak a Ferencvárosi Művelődési Központ termébe, hanem csak a folyosóról hallgathatták, ahogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felmondja a kormány és a Fidesz kommunikációs paneljeit. Ami viszont mindenképpen figyelemre méltó volt, hogy bár a mostani nemzeti konzultáció Soros György „veszélyes tervéről” szól,

Szijjártó előadásában emlékeink szerint egyszer sem ejtette ki a száján a milliárdos nevét. Brüsszelezés volt, migránsozás volt, de a sorosozás ezúttal elmaradt.

A fórumot követően a távozókat arról faggattuk, mi volt számukra a rendezvény legnagyobb tanulsága, illetve kit tartanak Magyarország legnagyobb szövetségesének? A többség számára nem hozott újat Szijjártó Péter beszéde, de annak nagyon örültek, hogy személyesen, élőben láthatták „a miniszter urat”. 

 A videó mint mindig, most is odafent van! ↑

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek