+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++

 

A Harvey Weinstein és Marton László körüli botrány, illetve az arra reagáló #metoo mozgalom az érzelmeket iszonyatosan felkorbácsoló téma. Pont ez ad lehetőséget arra, hogy – nem vitatván s nem feledvén az ügy fontosságát – feltegyünk egyéb kérdéseket is.

 

Adott egy rendkívül megosztott közvélemény, az egyik oldalon az áldozatokkal minden körülmények között szimpatizáló tömeggel, a másik oldalon pedig a minden történet mögött összeesküvést sejtő szkeptikusokkal. Mindemellett adott egy magyar színésznő, Sárosdi Lilla, aki – férje, Schilling Árpád támogatásával a háta mögött – azt állítja, hogy húsz évvel ezelőtt a neves rendező, Marton László szexuálisan zaklatta őt. A hírbe hozott férfi azóta felfüggesztette oktatói tevékenységét, illetve lemondott főrendezői pozíciójáról is a Vígszínházban. Mindazonáltal Marton a vádakat határozottan tagadja annak ellenére is, hogy egyre több forrás jelentkezik hasonló, Sárosdi Lilla állításait erősítő történetekkel.

 

Felteszek mindezek kapcsán két kérdést: 

 

1. Ilyen szituációban hogyan viselkedjen az, aki a gondolatait a széles nyilvánosság elé kívánja tárni? 

 

2. Mire kellene fókuszálni: az eset tényszerű ismertetésére, a rejtett részletek felkutatására, az olvasó – nem degradáló értelemben vett – tanítására, a valamely fél melletti/elleni kiállásra, netán a téma továbbgondolására?

 

Ez utóbbira a válasz paradox módon az, hogy nincs válasz. Nem lehet elitistán megszabni, hogy a véleményvezéreknek ezt vagy azt a célt kellene kitűzniük maguk elé. Mindegyik megközelítés bírhat hozzáadott értékkel, amennyiben jól, precízen és a minőséget szem előtt tartván írják meg a valamely szellemben fogant cikket. Amennyiben viszont nem, akkor annak könnyen olyasmi lehet a vége, mint amit Bokor János írt a napokban az Azonnalin „Marton Lászlónak nem osztottak lapot” címmel. Ássunk a nyilvánvalónál picit mélyebbre e cikkben!

 

Az írás első fele – minden szarkazmusa ellenére – azt hirdeti, hogy értelmezzünk mindent kontextusában, hogy ne ítélkezzünk előre, hogy tegyük fel a „miért?” és a „hogyan?” kérdéseket, hogy maradjunk gondolkodó, kritikus egyének még akkor is, ha ezért az egyik állásponttal könnyen azonosuló sokaság kioszt minket. Egy mondatban: arra biztatja az olvasót, hogy maradjon józan és objektív.

 

A cikk második felében, a magyar példa tárgyalásakor azonban

 

a szerző – sutba vágva korábbi üzenetét – belemegy abba a bozótharcba, amit annak előtte oly hevesen elvetett.

 

Részletezni kezdi önnön sejtető, józannak vagy objektívnek távolról sem nevezhető értelmezését, amiben a Schilling-Sárosdi házaspárt a számító, alattomos, erkölcstelen gonosz, a megvádolt rendezőt pedig a meghurcolt, valószínűleg ártatlan áldozat szerepébe pozícionálja.

 

Persze ez nem így van leírva, hanem az üzenetet Bokor stílusában, szóhasználatában, állításaiban kell keresni. Schillingéket en bloc a „józan észt mellőző”, „jól felépített kampánytevékenységgel”, „a magyar bántalmazottak élharcosát”, Sárosdi Lillát pedig „hatásvadász, gusztustalan részletekig menő vulgáris módon” előadott történetmeséléssel vádolja meg, amit többek között a „Martont jól ismerők nagy része döbbenten” figyel.

 

Lehet a „józan ész” megóvását propagálni, de ne így!

 

A kritikai állítások nagy részéről ráadásul üvölt az empátia teljes hiánya. Ahhoz, hogy valamit igazán jól tudj bírálni, meg kell értened azt a valamit, a valódi megértéshez pedig tudnod kell belehelyezkedni a másképp gondolkodó bőrébe. Bokor ennek első lépését sem tette meg, nevezetesen azt, hogy egy pillanatra zárójelbe tegye a meggyőződéseit, s eljátsszon a gondolattal, hogy mi van akkor, ha…

 

Álljon itt egy példa: a szerző megfogalmazza a széles körben elterjedt kritikát, miszerint ugyan miért kellett Sárosdi Lillának a zaklatásáról szóló „sztorival” 20 évet várnia. Na és mi van akkor, ha Sárosdinak valóban ennyi időbe tellett, mire a történetét a nyilvánosság elé kívánta tárni? Mi van akkor, ha valóban úgy van, ahogy Schilling Árpád mondta, hogy a feleségét a közelmúltban a Marton Lászlóval való gyors egymásutáni találkozásai ösztönözték arra, hogy ily hosszú idő után megszólaljon?

 

Ha így volt, akkor vajon milyen lelki folyamatok mehettek végbe a színésznőben, amiknek e kitálalás lett a végeredménye? Mi van akkor, ha mindennek feltételesen hitelt adunk, s így próbáljuk beleképzelni magunkat az átellenben lévő helyzetébe, gondolataiba, érzéseibe? Ha ezt megtettük,

 

ha igazán megértettük a másik fél logikáját, s így vagyunk képesek cáfolni az ellenoldali érveket, akkor tudunk csak igazán hiteles kritikát megfogalmazni.

 

Ám ha még ezt nem is tesszük meg, legalább a saját eszmefuttatásunkat, önnön következtetéseinket illenék alátámasztani.  Ha az az állításom, hogy a sajtó berkeiben már két nappal a zaklató nevének nyilvánosságra hozása előtt tudható volt, hogy mikor fogja Sárosdi kimondani a nevet, legalább hivatkozok egy ezt alátámasztó cikket. Vagy ha azt írom, hogy „véleményem szerint nem válasz” Sárosdi azon felelete, hogy a megalázó szituáció zavara, sokkja miatt nem tett semmit Marton ellenében, akkor legalább veszem a fáradságot, s indoklom, hogy miért nem az. Lehet, sőt, kell érvelni a magunk igaza mellett, de nem így!

 

Erre teszi fel a koronát a tények manipulatív tálalása.

 

Keresem, kutatom a cikk kontextusa alapján azon lejárató szándékot a Színház és Filmművészeti Egyetemen indított petícióban, amit a szerző erőteljesen sugall. Keresem, kutatom, de nem látom sehol jelét annak, hogy a hallgatók azt követelték volna, hogy Marton László mondjon le az egyetemi tisztségeiről. Mindössze százegynéhány egyént látok, akik arra akarták rávenni az egyetem vezetését, hogy az „függessze fel Marton Lászlót minden, egyetemünkön viselt tisztsége és feladata alól, amíg szexuális ügyében hitelt érdemlő módon be nem bizonyosodik bűnössége vagy ártatlansága.”

 

Felfüggesztési kérelmet látok csupán, nem pedig a lemondatásért indított petíciót.

 

A karakteres vélemény oltárán azért nem illik feláldozni a valóságot.

 

Lehet érzelmektől túlfűtött véleménycikket írni, de semmi szín alatt sem így!

 

Azaz mit írt valójában Bokor János? Egy önmaga üzeneteivel is ellentétbe kerülő, inkorrekt, egyoldalú, leegyszerűsítő, feltételezések garmadáján alapuló, ízig-vérig pártos publicisztikát.

 

Mindezek után visszatérve az első kérdéshez: hogyan viselkedjék tehát az, aki a gondolatait a széles nyilvánosság elé kívánja tárni, főleg, ha ily szenzitív témához nyúl? Mindenek előtt és elsősorban: felelősen! De nem így, tisztelt szerző, nem így…

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Megcsináljuk, drágám? Vágatlan, kordokumentum-értékű felvétel a Móricz Zsigmond körtérről!

A német óriáscég cseh érdekeltségeitől is megszabadulna az Európai Bizottság kedvéért.

Tényleg léteznek emberek, akiket az kapcsol ki, ha mindenféle gyilkosságról, halálról és egyéb istentelen dolgokról kárognak nekik.

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, simán meglesz a célként kitűzött ötvenezer szavazat. Kattints, és elmondjuk, hogy áll most az előválasztás!

A kínai külügy szerint az, ahogy Hongkongban bánnak a tüntetőkkel az ország belügye, nem a G20-ra való.

A hét kérdése

Kálmán Olga? Karácsony Gergely? Kerpel-Fronius Gábor? Ez a hét kérdése, szavazz!

Azért ide elnéznénk

Etűdök rókafűrészre és fröccsöntött szarkára címen fut a projekt a PIM-ben. Június 25.

Filmvetítés, majd beszélgetés a román rendszerváltás kérdéseiről június 26-án.

Pécsen amúgy is van pár elég menő épület, most pedig még fényfestéssel is felturbózzák őket. Június 27-30.

JazzTM, július 5-7. között Európa 2021-es kulturális fővárosában. Elég erős lineuppal, a közelben!

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

A Fidesz-árvák után az EP-választások eredményeit elnézve létrejött a baloldal árváinak tömege is. Ez ma az egyetlen politikai tér, ahol vákuum lett.

Jó-e, ha politizálnak a zenészek akár a számaikban, akár azokon kívül, vagy inkább idegesíti ez a hallgatóságot? Orfűi videó!

Ahogy bajor politikusból német kancellár se tudott még soha lenni, európai bizottsági elnök se lesz talán. De ez nem is lenne baj. Techet Péter véleménye!

Talán rájöttél, hogy csak akkor leszel valaha államtitkár, ha belépsz a Fideszbe vagy a KDNP-be? Az Azonnali kisokosa sokat segít, hogyan csináld!

Twitter megosztás Google+ megosztás