Előre egyeztette Merkellel az EU jövőjéről szóló beszédét Macron

Szerző: Bakó Bea
2017.10.16. 21:50

Direkt kivárta a német választást az EU jövőjéről szóló nagyívű beszédével a francia elnök. Erről maga Emmanuel Macron mesélt a Spiegelnek. Azt is elárulta: előre megküldte a szöveget Angela Merkel német kancellárnak, és bizonyos dolgokat a németekre tekintettel hagyott nyitva a beszédben, mert nem akarta, hogy Merkelnek otthon magyarázkodnia kelljen.

Előre egyeztette Merkellel az EU jövőjéről szóló beszédét Macron

Gigantikus interjút közölt a német Der Spiegel eheti, szombaton megjelent száma Emmanuel Macron francia elnökkel. A hétoldalas interjúban az elnök menhelyről befogadott keverék kutyája és kedvenc regényei mellett olyan apróságok is szóba kerülnek, mint az EU jövője és Macron viszonyulása a többi élvonalbeli politikushoz, mindenekelőtt Angela Merkel német kancellárhoz.

Macron szeptember végén tartott nagyívű beszédet a párizsi Sorbonne egyetemen arról, hogy szerinte hogyan kellene kinéznie a jövő Európájának. Úgy,  hogy közös lenne többek között a határvédelem, a hírszerzés, meg a pénzügyminiszter. A jobb meglátásai közé tartozott, hogy be kell látni: már most is többsebességes az EU; és az az ötlete sem utolsó, hogy a britek távozásával megüresedő európai parlamenti képviselői helyeket 2019-ben közös európai listáról töltsék fel.

Approved by Mutti

A beszéd után persze joggal merült fel sokakban a kérdés, hogy mit szól ehhez az EU másik vezető hatalma, Németország. Annyi bizonyos, hogy Merkelt nem érte meglepetésként Macron víziója. A francia elnök nem véletlenül várta meg a beszéddel a német választásokat, elmondása szerint szoros egyeztetésben volt Merkellel a választás napján is.

„Sőt, még a beszédem szövegét is előzetesen megkapta”

– mondta Macron a Der Spiegelnek. Arra a kérdésre, hogy ennek következtében változtatott-e valamit a szövegen, azt mondta:

„Néhány dolgot figyelembe vettem, és egyes pontok technikai megvalósítását tudatosan nyitva hagytam”

– válaszolta, majd magyarázatként hozzátette: nem szereti, ha a technikai részleteken buknak el a nagy dolgok. Macron szerint a beszéde céljával és irányával alapvetően egyetértett a német kancellár, és ő ennek nagyon örül. Macron az előzékenységével kapcsolatban még azt is leszögezi:

fontos volt neki, hogy Merkel ne kerüljön Németországban olyan helyzetbe, hogy el kelljen határolódnia az ő sorbonne-i beszédétől.

Ezt szorosan összedolgozva, a teljes egyetértésnek köszönhetően sikerült elérni – tette még hozzá.

Politikai hősiesség és álszerénykedő dicsekvés

Bár a címlapon „Nem vagyok arrogáns” felütéssel harangozzák be az interjút, a beszélgetésből Macronról egy álszerény, de valójában eléggé nagyképű és lehengerlő figura képe bontakozik ki. Árulkodó például, ahogyan a politikai hősök szükségességéről értekezik, gyorsan hozzátéve, hogy magát nem tekinti feltétlenül ilyennek.

A személyén túlmutató, bár a realitásnak mindenképpen megfelelő további dicsekvés, ahogy Franciaországot az EU egyik vezető hatalmaként definiálva a német újságírók orra alá dörgöli: a brexit után Franciaország lesz az egyetlen atomhatalom és ENSZ BT-tag az EU-ban.

A francia elnök magas lóról oktatja ki az AfD előretörése miatt aggódó német újságírókat arról is, hogy hogyan kell bánni a szélsőjobbal. Egyszerű ez Macron szerint: nem kell félősnek lenni, fel kell venni ellenük a harcot. Szerénytelen példálózásra se kell sokáig várni: lám, a Front National sokkal erősebb az AfD-nél, de ő, Macron mégis hogy megverte Marine Le Pent az elnökválasztás második fordulójában. 

Mondjuk úgy, hogy csak kettőből lehetett választani, és a szélsőjobbtól sokan megijedtek, bizonyára nagy politikai hősiesség kellett ehhez.

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek