Szerző: Kiss Brigi
2017. október 9. hétfő, 09:25
Rendes fasisztoid irányba mennek a dolgok az országban – véli Alföldi Róbert, aki szerint a Soros-kampány egyértelműen az antiszemita érzésekre játszik rá. A rendezővel legújabb darabja, A félelem megeszi a lelket kapcsán beszélgettünk, amelynek legfontosabb mondanivalója szerinte az, hogy igenis ki lehet törni a jelenlegi indulatos közhangulatból. De szó esett még a médiáról, a Nemzeti Színházról, és a Jobbikról is. Illetve elárulta azt is: lenne-e baloldali miniszterelnök-jelölt, és hogy miért nem megy be a Hír TV-be.

 

Október 14-én mutatja be a Kultúrbrigád az Átriumban Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című művét. A darab egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el. Az 1974-es német film színpadi adaptációjának ez lesz a magyarországi ősbemutatója. Ennek kapcsán beszélgettünk a darab rendezőjével, Alföldi Róberttel.

 

+++

 

Hogy jött, hogy színpadra állítsa Fassbinder A félelem megeszi a lelket című művét? 

 

Beúszott Fassbinder, valami nagyon stimmelt érzetben.

 

Számított, hogy a mű egyik főszereplője egy arab bevándorló? 

 

Nyilván számított. Nem Fassbinder volt a lényeg, hanem a mű.

 

Külön pikantéria, és nyilván jelentősen fel is nagyítja a darab üzenetét, hogy egy sorosozós-migránsozós nemzeti konzultáció és annak kampánya közepén lesz a bemutatója.

 

Bármikor lehetne bemutató már. Mindig lenne valamiért pikantériája az egyenes beszédnek.

 

Rendes fasisztoid irányba mennek a dolgok az országban.

 

Ön szerint a Soros-kampány az antiszemita érzésekre játszik rá?

 

Abszolút. Ez ebben az országban mindig kifizetődő. Amikor a korábbi Soros-plakátok voltak, azokra ugyanazokat az üzeneteket írták, mint a harmincas évek Budapestjén. És mivel közelít a választás, ez most még jobban fel lett habosítva. Nem csak plakátok vannak, hanem már mindenhol Soros van, mindenhol Sorost látják. De nem ez a probléma. A probléma az, ami ebből következik.

 

Például az őcsényi ügy?

 

Igen. Ha megnézi például az Index videóriportját a faluról, az tökéletes képet mutat az országról, a fogalmak teljes zűrzavaráról. Abban a videóban egy autójában ülő testes cigány ember mondja el az elmúlt három év legnormálisabb, legemberibb és legkeresztényibb hat mondatát.

 

De ott van Bogdán Laci is, Cserdi polgármestere, aki felajánlotta, hogy menjenek hozzájuk üdülni az Őcsényben nem fogadott menekültek. Szóval olyan hideg-meleg történések vannak, hogy az ember csak kapkodja a fejét, miközben egyre szomorúbb és kétségbeesettebb. De ez a vélemény nem annyira különleges tőlem. Legfeljebb végtelenül szomorú vagyok, hogy semmi olyasmi nem történik, ami engem cáfolna.

 

A hetvenes években játszódó A félelem megeszi a lelketben is elég elutasítóak az emberek az arab vendégmunkásokkal eleinte. Sőt. Emmit, az egyébként német takarítónőt is kiközösítik, amiért összejön az arab származású Alival.

 

Igen, de a darab lényege mégsem ez. Hanem azt vizsgálja, és azért fontos megmutatni, hogy lássuk:

 

egy olyan hangulatból, mint ami most nálunk is van, hogyan lehet, hogy Németországban nem a még durvább, még agresszívebb, még elutasítóbb irányba mentek az emberek, hanem épp a másik irányba indultak el.

 

Ott sem voltak más indulatok, más beidegződések, más előítéletek, csak a társadalom megpróbált piciben fordítani ezen, és a normális együttélés irányába indult el. Pont ez az, ami nagyon fontos szerintem ebben a történetben: hogy mennyire azon múlik minden, hogy mindenki a pici mikroközegében merre lép.

 

Volt bármi tudatos abban, hogy a Futótűz – ami egy menekült család egészen súlyos személyes történetén keresztül mutatja be a háború borzalmait – után most egy olyan műhöz nyúlt, ami meg egy olyan bevándorlóról szól, aki nem menekül, pusztán a jobb élet reményében ment Németországba dolgozni?

 

Mire gondol? Hogy három-négy évre előre filozófiai, ideológiai és egyéb népnevelői szándékkal sorba raktam a darabokat, hogy miket csináljak meg egymás után?

 

Hát az utóbbi pár darabja eléggé egy irányba mutatott. 

 

Az utóbbi pár darab, mint ahogy eddig is minden darab, amit színpadra állítottam, arról beszélt, amiben élünk, ami engem, mint állampolgárt foglalkoztat. Bárcsak úgy lenne, hogy ne lehessen azt érezni, mintha ez egy összefűzött lánc lenne. Iszonyatosan dühít és borzalmasnak tartom, ami most van. 

 

Tavasszal adott egy hosszú interjút az Indexnek, amiben a színházi szakma kapcsán azt mondta, hogy azt most egy hazug béke jellemzi, és olyanokat hallani, ami az állampárti időkre volt jellemző. Ez azóta változott valamit? 

 

Semmit. Mindenki elfogadta a játékszabályokat, és hogy ezen belül kell érvényesülni.

 

A médiában talán kicsit még más a helyzet.

 

Mert ott mi van?

 

Vannak azért még csatározások, próbálkozások.

 

Milyen csatározások? Van néhány csatorna, amelyik megpróbálja az igazságot nyomni, a többi meg a kormány szócsöve lett.

 

Pont erre a néhány csatornára gondolok, ami még próbálja végezni a dolgát. 

 

De van mozgástere az újságíróknak? Nincs. Tehát milyen csatározás megy? Semmilyen. Vagy kirúgnak, vagy elmész magadtól.

 

Tény, hogy megy a média bekebelezése, de azért nincsen teljes kuss sem még.

 

De bocsánatot kérek. A bekebelezés, meg hogy ellenállunk a bekebelezésnek, az nem ugyanaz. Tehát mi történik a médiában? Ugyanaz, mint a színházi szakmában: elfogadod vagy nem fogadod el a helyzetet? És ha nem fogadod el, akkor kirúgunk vagy elmész magadtól.

 

Nem történik semmi, mert mindenki utólag bátor, Facebookon bátor. Összefogás meg sehol és semmiben nincs.

 

A Népszabadságot éppen egy éve szántották be. Tavaly ön is szolidaritást vállalt a lappal. Mit gondol így visszatekintve erről az egészről?

 

Semmi különöset nem gondolok, csak ugyanazt, mint minden hasonló ügyről: ami nem azt nyomja, amit a kormány szeretne, azt előbb-utóbb ellehetetlenítik, megveszik, átalakítják vagy bezárják.

 

Eltelt öt év, így idén újra vezetőt választanak a Nemzeti Színház élére. Nem jutott eszébe viccből újra megpályázni a posztot?

 

Viccből már megpályáztam öt éve.

 

Szokott egyébként még gondolni rá? 

 

Mire?

 

A Nemzetire. Mindig mindenki erről kérdezi, alig van olyan interjú, ahol ne kerülne szóba.

 

Én erre már nem gondolok, miközben mindig mindenki erre gondol. De mit csinálhatnék vele? 

 

Senki nem tud vele már semmit csinálni.

 

Hát ez az.

 

2014-ben szóltak arról hírek, hogy egyes politikai formációkban felmerült, hogy ön lehetne az ellenzéki főpolgármester-jelölt. A baloldalon most is elég nagy a káosz. Nem akarja kisegíteni őket esetleg azzal, hogy a miniszterelnök-jelöltjük lesz? 

 

Nem. (Nevet.) Majd ha Süsü (Schilling Árpád – a szerk.) elvállalja a miniszterelnök-jelöltséget, akkor én is elvállalom a köztársasági elnök-jelöltséget.

 

Úgy tűnik, az ellenzék képtelen összekapni magát és élni azzal, hogy többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének.

 

De nem lesz.

 

Hát így nem igazán.

 

Sőt.

Azt gondolom, hogy kétharmaddal fog nyerni a Fidesz, ha nem négyötöddel.

 

Az nagyon „szép” lenne.

 

Nagyon „szép”. „Csodálatos” négy év jön.

 

Ön egyébként haragtartó? 

 

Nem. Haragtartó nem vagyok, de vannak olyan emberek, akik olyat tettek, ami után „töröltem” őket. Ezt nem szó szerint kell érteni: nincs bennem indulat, beszélek velük, de ha a bizalmat elveszítem valaki irányába, akkor azt nem lehet visszaszerezni. De ezt egyébként miért kérdezi? 

 

Onnan jutott eszembe, hogy Veiszer Alinda az Indexnek mesélte, hogy hiába hívja önt, sértettségből még mindig nem hajlandó bemenni hozzá a Hír TV-be, mert annyira megbántotta önt a G-nap előtt Simicska Lajos televíziója. 

 

Alinda rosszul fogalmazott. Én nem haragszom, és nem megsértődve vagyok. Egy nagyon egyszerű dologról van szó: ez a televízió nem azért változott meg, mert belátták, hogy amit korábban csináltak, az rossz volt, hanem mert a tulaj kiesett a pikszisből.

 

Vagyis a pénz miatt változott meg, előtte öt évig viszont a legmélyebb és a legalpáribb módon sértegetett és gyalázott engem. Épp ezért boldogan elmegyek én ebbe a televízióba, de annak megvan az ára.

 

Szintén elég alpárian bánt önnel a Jobbik is. De most éppen nem arról szólnak a hírek, hogy ők szálltak rá valakire, hanem kivételesen ők vannak a célkeresztben: az ügyészség eljárást indított ellenük, megjelent egy furcsa kormányrendelet egy pártokat érintő szigorúbb szankcióról, és kormányközeli figurák már a párt esetleges betiltását is elkezdték pedzegetni. 

 

Hátha az eddig mindenféle Jobbik-portálon és rendezvényen hörgő emberek most nem az úgynevezett liberálisok ellen fognak hörögni, hanem belátják, hogy mi folyik itt.

 

Ön mit gondol erről az ügyről?

Az egy tök más dolog, hogy mit gondolok a Jobbik programjáról, vagy mit gondolok a kommunikációjáról vagy magáról a Jobbikról. Mert nem gondolok róla semmi jót, sőt! Viszont

 

az, hogy egy kvázi törvényesen működő pártot betiltanának, mert a kormány ellenfele, az abszurdum.

 

A félelem megeszi a lelket az Átriumban megy majd, egy újabb Kultúrbrigád-projektként, akikkel az elmúlt években elég szoros kapcsolata alakult ki: ez már a harmadik rendezése náluk, emellett másik három darabjukban játszik is. Mostantól pedig a Kultúrbrigád működteti magát az Átriumot is, ahol ön galériavezető is lett.

 

Jó ez a galériavezetőzés, pedig csak négy kiállításról van szó...

 

De jól hangzik!

 

Nem hajtok titulusokra.

 

Tehát: szabadúszó, de kívülről mégis úgy tűnik, mintha az Átrium már kicsit az otthona lenne. 

 

Ha nem érezném magam otthon, akkor nem dolgoznék ott. De a Radnótiban is többször dolgoztam már. És fogok is még. Ezek mind olyan helyek, ahol az ember otthon érzi magát. Nincs kizárólagosság az életemben.

 

FOTÓ: Kultúrbrigád

 

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás