Tovább folyik az emberek hergelése

Kiss Brigi

Szerző:
Kiss Brigi

2017.10.06. 11:16

Orbán vajon belegondolt abba egy pillanatra is, hogy mi van akkor, ha egyszer majd netán elveszíti a gyeplőt, és a felhergelt emberek gyűlöletének célpontja nem az lesz, akit ő szeretne?

Egy éves a kvótanépszavazás. 

„A végletekig vannak hergelve az emberek, és ennek nagyon nem lesz jó vége. Sőt, már most is látszik, hová vezet, amikor politikai érdekből rájátszunk az emberek vélt vagy valós félelmeire, felkorbácsoljuk a bennük lévő indulatot. Már most sem csak a »migránsok« a gyűlölet célpontjai, hanem évek óta Magyarországon élő külföldiek, vagy éppen magyar állampolgárok, akik szerencsétlenségükre éppen úgy néznek ki (értsd: nem fehérek), mint azok, akik ellen most a gyűlöletkeltés folyik. Kizárt dolog, hogy ez a mennyiségű indulat, ami az utóbbi hetekben összegyűlt, október 3-án majd szépen elpárolog” – írtam tavaly, közvetlenül a kvótanépszavazást megelőzően a Mandineren megjelent cikkemben.

Visszatekintve az azóta eltelt egy évre: nem hogy nem lett vége a gyűlöletkampányoknak, az idén még egy lapáttal rátett a kormány, ráadásul Soros György személyében most már konkrét arcot is adott az embereknek, akit utálni és hibáztathatni lehet.

Permanens módon ömlik a milliárdokból finanszírozott kormányzati propaganda az emberekre, és kezd rettenetesen beigazolódni az a közhely, hogy ha eleget ismételgetnek valamit, akkor arról el fogják hinni, hogy úgy van. Még akkor is, ha amúgy nagyon nem, vagy legalábbis nem teljesen úgy van, ahogy azt tálalják nekik. 

Esély sem volt tehát, hogy mérséklődjenek a már a kvótanépszavazás környékén is magasan csapkodó indulatok. Nagyon naiv voltam akkor, amikor azt írtam: a végletekig vannak hergelve az emberek. Nem. Nem voltak. Hiszen azóta is folyik az emberek hergelése, a félelmeikre való rájátszás, és egyáltalán nem látni, hol lesz ennek a vége. 

Talán még maga Orbán Viktor se döntötte el, mennyire messzire hajlandó elmenni ezen az úton olcsó politikai haszonszerzés céljából.

Holott ez egy nagyon veszélyes út. Egyre gyakrabban történnek olyan esetek, amik ezt kiválóan bizonyítjá. Az online térben való szájkarate és kommentháborúk már említésére sem méltóak, hiszen a „való világban” is egészen döbbenetes dolgok történnek. Már nyáron is volt botrány a magyar állam által elismert menekültek üdültetése kapcsán, de a közelmúltban Őcsényben történtek még ahhoz képest is új szintet jelentettek. 

Ott tartunk, hogy konkrétan fenyegetnek valakit azért, mert legális menekülteket szállásolna el néhány napra a saját panziójában, és még a gépjárműveit is megrongálják. Ami konkrétan bűncselekmény. Magyarország miniszterelnöke erre nem csitítja a kedélyeket, hanem adja alájuk a lovat. Sőt még meg is dicséri a gyűlölködő falusaikat, miközben egy szóval se ítéli el a rongálókat és fenyegetőzőket. Talán úgy látja, ez most neki kapóra jön.

Orbán vajon belegondolt abba egy pillanatra is, hogy mi van akkor, ha egyszer majd netán elveszíti a gyeplőt, és a felhergelt emberek gyűlöletének célpontja nem az lesz, akit ő szeretne?

Mindezt azért írtam így le, mert már tavaly is az volt az egyik érvem a kvótanépszavazás ellen, hogy az erkölcsileg teljesen vállalhatatlanná vált a kormány által kreált körítés, vagyis a gyűlöletkampányok miatt. Magát a kötelező kvótát én sem támogatom, sőt: már 2015-ben, amikor először felmerült az ötlet, leírtam, hogy az miért is teljesen értelmetlen. Ezt azóta is pontosan ugyanúgy gondolom.

+++

Megvolt Pápay György vitaindító cikke a kvótanépszavazás évfordulója kapcsán? És az LMP-s Ungár Péteré? Bakó Beáé se maradjon ki!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek