+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Kiss Brigi
2017. október 5. csütörtök, 18:40
Lázár János elhatárolódott Földi László menekültsegítőket háborús bűnösnek nevező nyilatkozatától az Azonnali kormányinfós kérdésére válaszolva. Megtudtuk: a miniszter a plakáttörvény körüli felhajtást túldimenzionáltnak tartja, a sajtótájékoztatóknak pedig minden percét élvezni szokta.

 

Az Indexen csütörtökön megjelent egy hosszú cikk Kovács Béláról, a kémkedéssel vádolt jobbikos EP-képviselőről. Ebben egyebek mellett szerepelt az is, hogy 2014 tavaszán magas politikai szintről utasították az Alkotmányvédelmi Hivatalt, hogy fejezzék be a titkosszolgálati nyomozást az ügyében, és adják azt át az ügyészségnek.

 

Csakhogy a cikk szerint a nyomozást akkor még nagyon nem fejezte be az Alkotmányvédelmi Hivatal, és könnyen lehet, hogy éppen emiatt ússza majd meg az egész ügyet a gyanúsan orosz hátterű jobbikos. Nagyon kíváncsiak voltunk hát a kormány véleményére az ügyben, így a jubileumi 100. kormányinfón először erről kérdezte Lázár Jánost az Azonnali. 

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában ezt az egészet teljességgel kizártnak tartotta, éppen azzal érvelve, hogy az ügy vádemeléssel zárult. Kérdésünkre azt mondta: azt sem hiszi, hogy emiatt nem lehet majd felelősségre vonni Kovács Bélát. Mint kifejtette:

 

„Én úgy gondolom, hogy a nyomozásnak – talán államtitkot nem sértve annyit mondhatok – több iránya is volt. És ami alkalmas volt arra, hogy az ügyészség a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját mérlegelje, azt a részt adták át az ügyészségnek.”

 

Na de ki a fene az a Földi László?

 

A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy Lázár János nem tartja háborús bűnösöknek a menekülteket, illetve migránsokat segítő civileket. A miniszter Földi László „biztonságpolitikai szakértő” Echo TV-n elmondott szavai kapcsán kérdeztük, aki egy néhány nappal ezelőtt levetített műsorban egészen odáig ment, hogy szerinte háború van, a migránsokat segítő civilek háborús bűnösök, így akár szabadon likvidálhatóak is. 

 

Nem ismerem az érintett urat, aki ilyet nyilatkozott, és tegnap a kormányülésen se találkoztam ilyen nevű emberrel

 

– zárta rövidre a miniszter, amikor a Földi nyilatkozatával kapcsolatos véleményéről érdeklődtünk, hozzátéve: semmi köze a kormánynak ehhez a személyhez.

 

Nem lesz betiltva az üres hirdetőfelület

 

Miután a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési felületekről eltűntek a politikai plakátok, számtalan üres felület keletkezett szerte az országban, amelyre az oligarcha maga is pingált némi politikai tartalmú üzenetet, de így tett több párt, sőt az Azonnali is. Ezért megkérdeztük: mivel a plakáttörvényt a Jobbik tavaszi kampánya ihlette, várható-e, hogy az üres plakátfelületeket is betiltják?

 

Lázár János szerint a plakáttörvény rendet vágott, mivel szabályozta: hogyan lehet közpénzből különböző célra plakátokat kihelyezni. Szerinte

 

túl van dimenzionálva az egész, és ha valakinek tiszta a lelkiismerete, tiszta a pénztárcája és tiszták a szándékai, és nem sunnyog, annak semmiféle problémája nincs a plakáttörvénnyel.

 

A miniszter úgy látja: majd az élet eldönti, hogy ez a jogalkotási munkásságuknak a csúcsa, avagy sem. Mindenesetre szerinte két választási kampány között is tisztán kell látni a pártok finanszírozása terén abban, hogyan és miből hirdetnek a pártok.

 

A kormányinfók minden percét élvezi

 

Zárásként egy bulvárkérdést tettünk fel a miniszternek: megkérdeztük, hogy mi volt a legemlékezetesebb vagy legjobb pillanata az elmúlt száz kormányinfóra visszatekintve. Lázár János erre úgy válaszolt: ez nehéz kérdés. Majd azért hozzátette:

 

„Minden percét élveztem.”

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Legalábbis annál, mint amit eredetileg beismertek: a statisztikai hivatal teljesen új adatokat közöl erről a most kiadott jelentésében.

A tömeg az elhallgatott járványhelyzettel, a rossz egészségüggyel és az autoriter politikával elégedetlen; széljobbosok viszont újságírókra támadtak.

Aleksandar Vučić szerb elnök pedig úgy reagált a tüntetésekre: ha az ellenzék változást akar, akkor vagy nyerjék meg a választásokat vagy öljék meg őt.

Belgrádban folytatódnak a rendszerellenes tiltakozások: a tüntetők „a vírus és a rezsim áldozataiért“ imádkoznak.

Az EU nem egy bankautomata olyan tagállamok számára, akik figyelmen kívül hagyják az alapvető szabályokat, írták a néppárti EP-képviselők.

A fából készült alkotást július 4-én, az amerikai függetlenség napján gyújtották fel.

A jobbközép Andrej Plenković annyira egyértelmű győzelmet aratott, hogy nem szorul rá egyetlen nagyobb pártra se koalíciós partnerként. Csak a kisebbségekre, lényegében.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Hogyan kéne támogatni a válság és az automatizáció miatt munkájukat veszített embereket? A Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség online rendezvénye. Július 9.

Mi köti össze Kozma Lajost, a fényképész házát és Nagy Imrét? Mi volt Karády Katalin Amerikából való hazatérésének titokban tartott feltétele és mi köze ennek a Rózsadombhoz? Kultúrtörténeti séta július 11-én.

Három borásztehetség, bor, bogrács, vezetett kóstoló, dűlőtúra. Mád, július 11.

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Twitter megosztás Google+ megosztás