+++ Eltűntünk a facebookon? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig tudj arról, amiről írunk! +++
Szerző: Bukovics Martin & Bakó Bea
2017. szeptember 23. szombat, 09:10
Milyen a NDK állampártjának utódjában politizálni? Miért sikeres az AfD a keletnémet végeken? Miért nem foglalkozik senki az erdélyi szászokkal? Mi szimpatikusat lát egy német baloldali Orbán Viktorban? És miért pont Siófokra jár bulizni? Stefan Liebichhel, a Linkspartei külpolitikusával beszélgetett az Azonnali.

 

Az Azonnali Berlinben végiginterjúvolta a potenciális német parlamenti pártok prominenseit. Hogyan futnak neki a 2017-es parlamenti választásnak? Miért lesz jó Magyarországnak, ha ők kerülnek hatalomra? Mit várhatunk tőlük Európa-politikájukban? Hogyan bánnának Magyarországgal? Hogyan viszonyulnak Orbán Viktorhoz?

 

Sorozatunk első része az SPD-é volt, második része a CDU-é, a harmadik a Zöldeké, a negyedik a polgári-liberális FDP-é. Ötödik, egyben záró epizódunkban Stefan Liebich, a baloldali populista Linkspartei berlin-pankowi egyéni választókörzetét 2009 óta magabiztosan nyerő külpolitikusa beszélgetett velünk a párt Rosa-Luxemburg-Platzon található székházának udvarán.

 

A bejutásra esélyes pártok közül egyedül az AfD nem állt szóba az Azonnalival. Nem úgy Martin Sonneborn: a német viccpárt, a Die Partei EP-képviselője kedélyesen orbánozott kameránknak.

 

A pártszékház udvarán az interjú előtt, közben és után Liebich egy aktivistaképzést is tartott, így azt is láttuk, hogyan oktatja a politikus a fiatal aktivistákat standolásra, paneljárásra, választókkal való beszélgetésre. Liebich az idei kampányban ugyanis egészen merészet húzott: a Hochdeutsch mellett svábul is kampányol, így kiállva a dzsentrifikálódó választókörzetében hallható délnyugatnémet-ellenes hangok ellen. Mottója: ahol bántják a menekülteket, ott menekült vagyok, ahol bántják a svábokat, ott sváb.

 

+++

 

Ön kommunista?

 

Nem.

 

:--(((((

 

Tizenhét éves voltam, amikor leomlott a berlini fal. Akkoriban nagyon hittem az NDK-ban. Ám akkor még túl fiatal voltam ahhoz, hogy kommunista legyek. A mai egyesült, demokratikus Németországban baloldaliként, pontosabban demokratikus szocialistaként definiálnám magam. A Linksparteiben persze vannak kommunisták is, ők azonban csak egy apró kisebbséget alkotnak.

 

Hány olyan tagjuk van, akik korábban tagjai voltak az NDK állampártjának?

 

Most olyan 65 ezer tagja van a Linksparteinek. Ennek ma már csak kevesebb, mint a fele jön az SED-ből, az NDK egykori állampártjából.

 

Az utóbbi pár évben rengeteg tagunk elhunyt.

 

Kevesebb mint a fele? Ez még így is rengeteg.

 

Korábban sokkal nagyobb volt az arányuk, a balos PDS és a WASG pártok egyesülésekor, vagyis a Linkspartei megalakulásakor még 70-80 százalékos volt. 1990-ben az SED taglétszáma kétmilliót tett ki, ez aztán hetek alatt százezresre süllyedt. Többségük azért lépett ki a pártból, mert nem tudta, milyen hatással lesz a tagság a későbbi karrierjére nézve. Akik maradtak, azok nagyrészt már akkor nyugdíjasok voltak. És persze jött néhány fiatal is, mint én – a két korcsoport között szinte nem volt senki.

 

 

MI vitte önt a megújuló ex-állampártba?

 

Mindkét szülőm tagja volt az SED-nek, nagy hívei voltak az NDK-nak. Éppen ezért én sem láttam vagy nem akartam látni a rendszer hibáit, hiányosságait. Az NSZK és az NDK egyesítésének körülményei sem tetszettek. Ha egy ilyen ember magát politikailag aktivizálni szerette volna, annak kézenfekvő volt, hogy abba a PDS-be lépjen be, amely nem akart gyors újraegyesítést. Ma már egyáltalán nem foglalkoztat az NDK-téma, életem nagyobb részét az egyesített Németországban éltem le.

 

Hová valósi?

 

A Keleti-tenger partján lévő Wismarban születtem, majd Kelet-Berlinben nőttem fel.

 

Mi lehet az oka annak, hogy a keleti blokk többi országának állampártjának utódszervezetei nem hisznek már annyira az eszmében, mint önök?

 

Itt sem teszik annyira. A rendszerváltást követően az SED is elnézést kért a rendszer hibáiért és túlkapásaiért, a vezetőség pedig ki lett zárva a pártból. Hosszú és fájdalmas belső vitákat követően sikerült dűlőre jutnunk abban, hogy a berlini fal megépítése, az azon való átszökőkre kiadott tűzparancs, az ellenzék elnyomása mai szemmel mind-mind hibák, sőt komoly bűnök.

 

Az átalakulási folyamat mellett mi továbbra is vállaljuk, hogy mi vagyunk az utódpárt. Bár nevet változtattunk, átalakultunk, egyesültünk másokkal – de jogilag mi még mindig az SED vagyunk. Ezek a gyökereink, hazudnánk, ha úgy tennénk, mintha nem lenne közünk hozzá.

 

Mit szól az átalakuláshoz az az ezek szerint körülbelül 30 ezer Linkspartei-tag, aki már az SED-ben is benne volt?

 

Aki nem értett egyet vele, kilépett. Gondoljon bele: az NDK egy kis ország volt, 16 millió lakosából 2,3 millió tagja volt az SED-nek. Közülük ma 30 ezren maradtak tagjai a pártnak – mégpedig azért, mert ma is azonosulni tudnak vele. A nagyon szélsőségesek, például a sztálinisták azóta kisebb kommunista pártokban ülnek, nem a Linksparteiben.

 

 

Hogyan adják el ezt a változást a választóknak?

 

A nyugatnémet tartományokban sokkal tovább élt az utódpárti imidzs, mint a keleti országrészen. Keleten ismernek minket, jól szerepelünk a választásokon, nem egyszer egy-egy tartomány kormányában is benne voltunk. Nyugaton sokszor azt se tudták, kifélék-mifélék vagyunk, és mivel sokszor nem is akarták igazán tudni, ránk sütötték: ez ugyanaz az SED. Csak miután egyesültünk az SPD-ből kivált WASG-vel, mondták azt, hogy elfogadnak minket az új, 2007-ben alapított Linksparteiként.

 

Rutinkérdés, ezért nem is szívesen tesszük fel, de muszáj. Önök nyilván egy piros-vörös-zöld koalícióban gondolkodnak. Van ennek alternatívája?

 

A Linkspartei előtt két lehetőség áll. Vagy maradunk ellenzékben – ez számos párttagnak egyáltalán nincs ellenére, hiszen felfogásuk szerint a Die Linke a rendszer baloldali ellenzéke –, vagy pedig beleállunk egy SPD-Zöldek-Linkspartei koalícióba. Ha érdemben bele szeretnénk szólni a kormányzásba, arra ez az egyetlen lehetőségünk.

 

Martin Schulz kancellárjelöltségének bejelentését követően igencsak optimisták voltunk, nem csak az SPD magas támogatottsága miatt, hanem azért is, mert először fordult elő, hogy sem a szociáldemokraták, sem a zöldek nem zárták ki, hogy belemennének egy olyan koalícióba, amiben mi is ott vagyunk.

 

Sok víz lefolyt azóta a Spreen.

 

Nem is vagyunk már annyira optimisták. Az SPD-vel szemben mi stabil támogatottsággal rendelkezünk a közvélemény-kutatások szerint, de egy piros-vörös-zöld felálláshoz mindhárom pártnak jól kell szerepelnie.

 

Ezt úgy értsük, hogy szurkol a szocdemeknek?

 

Nem, azt azért nem. Mindenki a saját pártjáért küzd. Az SPD részéről minimum furcsa, hogy egyszerre beszélnek arról, hogy több szociális igazságosságra van szükség, és arról, hogy el tudnak képzelni egy koalíciót az FDP-vel és a CDU/CSU-val. Ezekkel a pártokkal nem lesz több szociális igazságosság. Hiányolom az irányunkba történő nyitás jeleit. Talán ezért is csökken a támogatottságuk – de ezt elemezzék ki ők.

 

Az SPD-re jellemző, hogy a szociális egyenlőség témáját a választási kampányban találja csak meg. Nem lehet, hogy a választóik olyan régen hallották tőlük, hogy azt hitték, ez valami új dolog?

 

Az SPD adta Németországnak Gerhard Schrödert és az Agenda 2010-et, amit mi a jóléti állam leépítésének tartunk. Rengeteg szavazót vesztettek emiatt. Közülük sokan örültek annak, amikor Martin Schulz kampánya kezdetén pártja korábbi hibáiról és tévedéseiről beszélt. De amióta az FDP-vel és a CDU/CSU-val való koalíciókötésről és a Linksparteitől való elhatárolódásról értekezik, ezek a szavazók joggal kérdezik: ezt mégis hogyan?

 

Ön az NDK-ban nőtt fel, jól tudja mit jelent az, hogy Balaton, puszta, gulyás, paprikasch. Még mindig a régi a német-magyar viszony?

 

Totálisan megváltozott. Akkor Magyarország sokkal nyitottabb ország volt a zárt NDK-hoz képest. Magyarországon nagyobb szabadság és több lehetőség volt, mint nálunk. Az újraegyesítést követően erősen befolyásolta a németekben élő Magyarország-képet a vasfüggöny megnyitása, az ezért érzett köszönet és hála. A többséget persze már akkor sem érdekelte, hogy részleteiben mi történik Magyarországon, de az általános benyomás igencsak pozitív volt az országról. Ez Orbán Viktor hatalomra kerülését követően jelentősen megváltozott. A magyar kormány idegenellenessége és az aggasztó antiszemita jelzések miatt – legutóbb éppen Lukács György szobrának eltávolítása került szóba – gyakran kérdezik az emberek: mégis mi történik Magyarországon?

 

A Lukács-szobor eltávolítása mögött inkább antikommunista, mintsem antiszemita szándékok vannak.

 

Tudom. A Jüdische Allgemeine nevű németországi zsidó lap mégis antiszemitának találta. Érdemes azért elgondolkodni a dolgokon, mielőtt megcselekednék. A német balközép tábor számára az eddigi legnegatívabb orbáni lépés a menekültpolitika volt. Külpolitikusként azt képviselem, hogy Magyarországnak EU-tagállamként tartania kell magát az unió értékeihez és szabályaihoz. Amennyiben ezt nem teszi, el kell gondolkozni a szankciókon – ezért

 

helyeslem, hogy az Európai Parlament a hetes cikkelyes eljárás megindítását szorgalmazza.

 

Amit a kereszténydemokrata CDU EP-képviselői nem szavaztak meg.

 

Így van, a nagykoalíciós kormány SPD-s része jelentősen kritikusabb Orbánékkal szemben, mint a CDU/CSU-s része. A kereszténydemokraták az Európai Néppártban szövetségesei a Fidesznek.

 

 

A Néppártban és a CDU-ban is vannak azért kritikus hangok!

 

Egyre több ráadásul. Amiatt is aggódom, hogy a Fidesz legnagyobb hazai konkurenciája még jobboldalibb, mint Orbánék.

 

A Jobbik megy be középre, cukiskodnak.

 

Olvastam, hogy tisztára akarják mosni magukat. A más országokban megszokott modell ugye az, hogy egy konzervatív és egy szociáldemokrata párt verseng a hatalomért. Önöknél nem ez van – ott egy konzervatív és egy általam szélsőjobboldalinak talált, de közben középre húzó párt versenyez.

 

Én a magyarországi pártkínálatra nem tudok mást mondani, mint hogy „te jó Isten”!

 

Mindez nyilván hatással van a Magyarországgal való bánásmódra is. Nem véletlenül zajlott olyan lassan az EU keleti bővítése: alaposan végig kellett gondolni, milyen következményei lehetnek. Lengyelországban is hiába érvelnek azzal, hogy azért nem vesznek részt aktívan a menekültválság megoldásában mert katolikus hagyományaik vannak és nincs tapasztalatuk a muszlimokkal való együttélés terén. Ugyanazt tudom mondani nekik is: lehet, de az EU tagjai vagytok, a közös kihívásokat együtt kell megoldanunk!

 

Lehet úgy is demokráciát működtetni, hogy nincs benne jelentős baloldali párt?

 

Miért ne lehetne? Minden nép maga dönt erről. Ha csak jobboldali pártok jutnak be egy parlamentbe, az attól még demokrácia. Csak épp egy másfajta modell, mint amit ismerünk. Franciaországban a legutóbbi választáson szétesett a hagyományos pártrendszer – egy olyan formáció kapott hatalmas többséget, amelyről azóta se tudni, hogy micsoda. Németországban sincs minden betonba öntve – nem tartom kizártnak, hogy egyszer nálunk is beleütközik a jelenlegi struktúra a maga határaiba. Az AfD helyenkénti 20 százalék körüli szereplésével kaptunk ebből egy kis ízelítőt.

 

Országosan 10 százalékot mérnek nekik.

 

Én ettől nem nyugszom meg. Az AfD támogatottságának tavaszi-nyári csökkenése a párt belharcai miatt következett be, nem pedig azért, mert már nincs kereslet a mondandójukra.

 

Az AfD-nek önökhöz hasonlóan szintén a keleti tartományokban van a legnagyobb tábora. Mi lehet ennek az oka?

 

Szerintem ez nincs így. Baden-Württembergben is tudtak nyerni a legutóbbi tartományi választáson egy mannheimi körzetben. Olyan részben fiatal, részben szegény emberek szavaznak rájuk, akik úgy érzik, nem törődik velük a politika. Nagyon nagy a támogatottságuk az Oroszországból ideköltözött német gyökerekkel rendelkezők között – a párt őket orosz nyelvű anyagokkal közvetlenül is megszólítja. És igen,

 

Kelet-Németországban is vannak emberek, akik magukra hagyottnak érzik magukat. Az újraegyesítés nem teljesítette az elvárásaikat.

 

Dühösek, elégedetlenek – csalódottságukat a menekültekre, a külföldiekre vetítik ki. Az AfD örömmel csatornázza be ezeket az érzelmeket egyetlen nyíltan idegenellenes pártként.

 

Van átjárás a Linkspartei és az AfD szavazótábora között?

 

Erről nagy vitáink vannak párton belül. Pláne mivel nálunk is voltak olyan hangok, hogy felső határt kell szabni az ideérkező menekültek számának.

 

Egyik listavezetőjük, Sahra Wagenknecht hangoztatta ezt.

 

Ez a hang kisebbség a párton belül. A többség azt mondja, azok oldalán állunk, akik segítenek a menekülteknek. Ha ránézünk a kutatásokra, azt látjuk,

 

elég alacsony átjárás van az AfD és a mi táborunk között, a legnagyobb mozgás a CDU és az AfD között van.

 

Persze vannak olyan keletnémet választók, akik sokáig megszokásból szavaztak akkor még a „keleti” PDS-re, ám konzekvens, jóideje változatlan menekültpolitikánkkal szembesülve időben kapcsoltak, hogy nem nálunk van a helyük. Berlin a legutóbbi választáson rengeteg pluszszavazattal jutalmazta a menekültbarát irányvonalunkat. Meggyőződésem, hogy nincs okunk változtatni rajta.

 

 

Sajnos vagy szerencsére Németország nem egyenlő Berlinnel.

 

Hogy mennyire nem, azt a szintén keleti Szász-Anhaltban láthattuk, ahol kevésbé voltak vevők erre az irányra. Mi kitartunk amellett, hogy oltalomban részesüljenek mindazok, akik háború elől menekülnek hozzánk. Ha akad olyan, aki emiatt nem szavaz ránk, lelke rajta.

 

Mi a helyzet egy koszovói gazdasági bevándorlóval? Van neki helye Németországban?

 

Na, ez megint egy téma, amiről heves vitákat folytat a párt. Mostani programunk szerint nyitott határokat követelünk minden egyes ember számára. Ha azonban egyenként végigkérdezné a tagságot, a többség azt mondaná, hogy ez nem fog menni. A kérdés az, hogy kiket és milyen kritériumok szerint fogadunk be a menekülteken és menedékkérőkön túl. Valószínűleg mi sem fogjuk azt mondani, hogy mindenkit ugyanolyan feltétellekkel várunk tárt karokkal.

 

A magyar álláspont üdvözli az országban a kelet-európai gazdasági bevándorlókat, nemrég jelentős számú ukrán állampolgárt hoztak a keleti országrészbe – a muszlim vallásúakat azonban nem szívesen látja nálunk a kormány. Az érv: nehézkes a beilleszkedésük, az integrációjuk. Mitől lesz sikeres az integráció Németországban?

 

Más az elősztorink. A nyugatnémet tartományokban élőknek nem újdonság a muszlim vallásúak bevándorlása – a hetvenes évektől kezdve számos török telepedett le náluk. A keletnémet tartományokban valószínűleg hasonló a helyzet, mint Magyarországon: az emberek idegenkednek az iszlámtól, a mecsetépítésekre pedig demonstrációkkal és ellenállással válaszolnak. A kérdéshez szerintem érdemes nyitottan hozzáállni. Bármennyire is népszerűtlen ez az álláspont, de Németországnak a demográfiai folyamatok miatt szüksége van a bevándorlásra ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a nyugdíj- és szociális ellátórendszerünket.

 

Orbán Viktornak van erre egy remek válasza: támogassák jobban a családokat!

 

Teszi is a német kormány.

 

De az embereket nem lehet csak úgy rákényszeríteni arra, hogy gyerekeket csináljanak.

 

A kérdés tehát nem az, hogy kell-e bevándorlás, hanem az, hogy hogyan szabályozzuk azt. Ez persze minden csoport esetében más – a szír polgárháború elől menekülők befogadása például egyáltalán nem volt népszerűtlen döntés.

 

Orvosok, mérnökök, tudjuk.

 

Lehet, hogy eltúlzottak voltak azok a remények. Vagy inkább illúziók. De ezt túl lehet élni. A Balkánról érkezőket nagyobb szkepszis övezte – esetükben felmerült, hogy a német ellátórendszerek juttatásaiból való részesedés motiválja őket, mint sem az, hogy itt építsék fel a jövőjüket. A bevándorlási törvénybe például bele lehetne foglalni:

 

minden olyan embert szívesen látunk, aki meg tudja keresni azt a pénzt, ami ahhoz szükséges, hogy fenntartsa magát nálunk.

 

Innentől kezdve nekem teljesen mindegy, ki honnan jön. Legutóbb egy tíz évvel ezelőtt az anyjával együtt idemenekült afgán egyetemistával beszélgettem – most éppen az építőmérnöki diplomáján dolgozik, amivel itt nagy jövő vár rá. Én örülök annak, ha Németországban képzeli el a jövőjét, mert ezzel is sokat tesz értünk. Akár muszlim, akár nem.

 

Nincs egy rossz szava se a 2015-ös menekültválságról?

 

Kétségkívül félresiklott néhány dolog. Hiányzott például egy nagy állami beruházási program: többet kellett volna költeni szociális bérlakások építésére, több pénzt kellett volna adni az oktatási intézményeknek. Így nem megterhelésnek vették volna a hozzánk érkezőket, hanem pozitív történésnek. Kicsit bárdolatlan a hasonlat, de ez olyan, mint a német egység: az NSZK felfoghatatlan mennyiségű pénzt költött el a projektre, annak ellenére, hogy a nyugatnémetek egy része közel sem lelkesedett a keletnémetekért. Ezt Merkelék elmulasztották a menekültválság alatt.

 

Mit tesznek a határon túli németekért? Nekem az a benyomásom, hogy semmit.

 

Ezt meg tudom erősíteni.

 

Miért nem tesznek semmit?

 

Miért tennénk?

 

Miért ne tennének?

 

Én azokért a választókért dolgozom, akik itt élnek. Engem ezek az emberek választottak meg. Az nekem teljesen mindegy, hogy ezek az emberek németek vagy más nemzetiségűek. Én őket képviselem a Bundestagban. Ha németként úgy döntök, hogy nem Németországban, hanem valahol máshol élek, akkor abban a választott országban kell magam aktivizálnom a közéletben, és ott kell szavaznom.

 

 

Az erdélyi szászok, a szatmári és bánáti svábok, a bukovinai és dobrudzsai németek nem hoztak ilyen döntést. Ők Romániában születtek. Ott élnek.

 

Így még kevesebb dolgom van velük.

 

Attól még hogy valaki német, nekem nem kell, hogy dolgom legyen vele.

 

Németországi politikusként nem érzem magam se felelősnek, se illetékesnek az ügyükben. Még egyszer mondom: én németországi politikus vagyok, az itt élőket képviselem.

 

A szíreket és az afgánokat is.

 

Így van, az itt élő és szavazó szíreket és afgánokat is.

 

A külföldön élő németeket viszont nem.

 

Így van.

 

:-((((((

 

Na jó, a külpolitikus azt mondatja velem, hogy vannak esetek, amikor valóban van dolgunk nyaraló vagy az USA-ban dolgozó németekkel. Ilyenkor ott a nagykövetségünk, hogy segítséget nyújtson az illetőknek. De

 

ha valakinek az ük-ük-ükszülői éltek valamikor a mai Németország területén, úgy, hogy közben nem német állampolgár, az számomra nem fontos kritérium.

 

A kisebbségi jogai sem fontosak?

 

Dehogynem! De a romáké is azok. Ahogy a határaikon túl élő magyaroké is. Minden kisebbség jogaiért fellépek, nem helyezem előnybe a német kisebbségekét.

 

Akkor annak sem örül, hogy Klaus Johannis személyében erdélyi szász elnöke van Romániának.

 

És? Mi következik ebből?

 

A közös nyelv, a valamennyire talán közös kultúra.

 

Vlagyimir Putyin is beszél németül.

 

Megadjuk magunkat.

 

De most komolyan: nekem fontosabb, hogy egy ország vezetője jó, nagyobb újraelosztáson alapuló politikát folytasson, mint hogy hol vannak a gyökerei. Ezért vagyok baloldali.

 

Na jó, mégis rugóznánk még a témán. Orbán Viktor kormánya állampolgárságot és választójogot adott a határon túli magyaroknak.

 

Totálisan abszurd és téves elképzelés. Problémákat kreál ezzel más országokban. Ez olyan, mint a Németországban élő törökök ügye: időközben sokan német állampolgárok lettek, és rég nem érdeklődnek Erdoğan és politikája iránt, páran viszont megmaradtak török állampolgárnak. Abszurd, hogy emiatt Erdoğan idejön kampányolni, hogy nálunk is népszerűsítse a politikáját. Ennek semmi köze Németországhoz, ez török belügy!

 

 

Elvenné a Németországból kiköltözők választójogát?

 

Nem, ön természetesen továbbra is szavazhatna. De vegyük például Kanada példáját: ha odaköltöznék, hogy egy fakunyhóban éljem le életem hátralevő részét, és vissza se akarnék jönni – ugyan mi beleszólásom lenne a választásokba? Nem azért mondom ezt, mert el akarok venni valakitől jogokat. Az illetőnek saját magának kell feltennie a kérdést:

 

miért hoz döntést egy olyan ország sorsáról, amiben nem is él? Túlértékeltnek tartom a törzsi hovatartozást.

 

A nemzetállam koncepciója nem olyan régóta létezik, még ha sokan nem is tudnak mást elképzelni rajta kívül. Számomra az, ha valaki egy ország állampolgára, fontosabb annál, hogy milyen nemzetiségű.

 

Mi a helyzet a regionális identitásokkal? Berlin például elég erős ebben.

 

Németország erősen föderális berendezkedésű, minden tartomány erős saját identitással rendelkezik. Azt mondják, hogy a mecklenburgiak, mint például én, kicsit konokok és merevek, a bajorok erősen katolikusok, a berliniek meg szabadszájúak és nem valami vallásosak.

 

Mi a helyzet az uniós identitással?

 

Ha engem kérdez, számomra az Európai Köztársaság vagy

 

az Európai Egyesült Államok és az ebben feloldódó nemzetállamok ötlete egyáltalán nem ördögtől való.

 

A Linksparteiben azonban vannak olyanok is, akik ezt hevesen ellenzik. Vitáink végkövetkeztetése ezért rendre az szokott lenni, hogy az EU jelenlegi állapotában rossz, szociálisabbnak és demokratikusabbnak kell lennie.

 

Érezhető német dominancia az unióban?

 

Nehéz ezt megítélni, hiszen Németország a legtöbb lakossal bíró uniós tagállam, és a gazdaságunk is nagyon erős. A Helmut Kohl vezette NSZK, majd egyesült Németország domináns volt, hiszen rendre képviselte a nála kisebb országok érdekeit is. Angela Merkel alatt ez nincs így – erősen kritizáljuk is Spanyolországgal, Portugáliával és Görögországgal szemben folytatott megszorító politikáját.

 

Hogyan bánna Magyarországgal egy esetleges piros-vörös-zöld kormány?

 

Az EU szabályainak megfelelően. Fontos érdekünk, hogy az uniós tagállamok közötti együttműködés jól működjön. El kell ezeket mélyítenünk – aggódom ugyanis amiatt, hogy széthullik az unió. Az egymás közti véleményeltéréseket nyíltan meg kell beszélni. Nem tartanám jónak, ha létrejönne egy kétsebességes Európa. Abban állapodtunk meg eredetileg, hogy közös, mindenkire vonatkozó szabályaink vannak – örülnék, ha ebben is maradnánk.

 

Az EU további bővítése ügyében ellenben szkeptikus vagyok. Vegyük Szerbiát – az emberek ott sem tettek semmi rosszat, ugyanúgy elvégzik az előkészületeiket, mint az immáron EU-tag keleti országok. Mégis: elég nehéz lenne megmagyaráznom a választóimnak, miért teszünk úgy az EU jelenlegi válságos helyzetében, mintha mi sem történt volna.

 

Hogyan bánnának Orbán Viktorral?

 

Rendesen, korrekten, a szabályoknak megfelelően. Mire gondol?

 

Semmi szankció, semmi keménykedés?

 

Attól függ, mit tesz. Természetesen minden olyan országnak, amely nem tartja be a közös uniós játékszabályokat, tudnia kell: ez így nem mehet tovább. Nagy-Britanniával ellentétben Magyarországról nem hallottam, hogy elhagyni tervezné az EU-t. Aki tagja az uniónak, annak pedig alkalmaznia kell a közösen meghozott szabályokat. Ha pedig ezt nem teszi, kezdődhet a vita, milyen következményekkel jár ez őrá nézve. Én abból indulok ki, hogy egy uniós tagország tartja magát ahhoz, amit aláírt.

 

Tud valami jót is mondani a magyar miniszterelnökről?

 

Nehezen. De megpróbálom. Nyilvánvalóan nagy a támogatottsága a magyar népesség körében.

 

A Soros György elleni háborúja is érthető valahol, még ha igencsak kínos visszásságokat is szül.

 

És a bankadó?

 

Nem jutott el hozzám. Csak nem csinált valami baloldalit is?

 

De, dicsérte érte a Junge Welt is. Sőt: a taz se ítélte el.

 

Hát jó. Néha ő is cselekedhet helyesen.

 

 

Mikor járt utoljára Magyarországon?

 

Idén tavasszal, Budapesten. A barátaimmal gyakran szoktam jönni, mindig találunk újabb felfedeznivalókat a városban.

 

Bulinegyed?

 

Bulizni inkább Siófokon szoktunk.

 

Most viccel.

 

Nem tudom, mennyire ismerik Siófokot, de az utóbbi években rengeteget változott. Tíz éve járunk oda. A tíz évvel ezelőtti állapotot leginkább egész nap részeg fiatalokkal teli legénybúcsús helyszínként tudnám leírni. Ma sokkal családiasabb a légkör. A hotelek is jobbak lettek.

 

Egész nap a parton fekszünk, délután bringázunk egy kicsit, este pedig ellátogatunk a helyi óriásdiszkóba. Gyorsan eltelik így egy hét. Az egyik barátom magyar lányt vett feleségül – a szülei elhívtak minket vendégségbe. Természetesen előkerült a pálinka is, és vele a politika, mint beszédtéma.

 

Nekem sok dolog nem tetszik a magyar kormány irányvonalában – az NDK-ban felnőtt németként azonban leszoktam arról, hogy élesen elítéljek valakit a véleménye miatt. Sokkal inkább érdekel, miért gondolja azt, amit. Örülnék, ha a jövőben Németország és Magyarország is ezzel a hozzáállással viseltetne egymás iránt.

 

Hírszolgáltatás

A Gaymobil folytatja a direkt alacsony színvonalú kultúrharcot. Mi történik a kormánypárti sajtóban?

Érdekesen összecsengenek az egykori Osztrák-Magyar Monarchia határai a román elnökválasztási térképpel.

Béke-, szabadság- és kultúrharc direkt alacsony színvonalon, megint. Ma: Soros-lista!

A határon túli magyar képviselők lazán igent nyomtak a javaslatra.

A hét kérdése

Kétharmaddal tarolt a Fidesz. De mi lesz az ellenzékkel?

Azért ide elnéznénk

Visegrádi országok a könyvfesztiválon. Április 19-22.

Tényleg hallgassuk meg a vidék hangját. Április 21-én, az Aurórában kezdhetjük is!

Bringás felvonulás április 22-én. Majd bringaemelés.

Peter Pollág nemrég nyílt kiállítása Közép-Európa legmenőbb múzeumában.

Hölvényi Kristóf kiállítása a pannonhalmi apátság galériájában.

Ezt is szerettétek

Az EU-s közpénzvizsgáló Gräßle nem szerelmes Orbánba, de nem is akarja a fejét.

Mit nem kedvel a Fideszben egy német néppárti EP-képviselő?

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás