Kardos Gábor
2017. augusztus 21. hétfő, 11:44
Hatalmas paradoxon, hogy éppen a legalapvetőbb állami ünnepünket övezi a legtöbb balítélet és legsúlyosabb tudatlanság. Már az is téves, hogy egy lényege szerint soknemzetiségű állam alapítását „nemzeti ünnepnek” nevezzük és a nemzetállam születésnapjaként ünnepeljük.

 

Ennek pont az ellenkezője történt: az ezeréves ország széteséséhez éppen a modern nemzetállam megvalósítása vezetett, mégpedig vészes gyorsasággal,

 

a 1844-es nyelvtörvény nyomán, amivel kizártuk a többi nemzetiséget az államiságból, illetve abból, hogy a magyarral együtt államalkotónak érezhessék magukat. A nagyhatalmaknak sikerült ezáltal már 1848-ben és azóta is megosztani minket. Mindez a forradalom és szabadságharc bukásán túl az ezeréves soknemzetiségű szentistváni állam elvesztéséhez is elvezetett pár évtized leforgása alatt.

 

Volna tehát min elgondolkodnunk e napon annak a tűzijátéknak és álnemzeti trikolór showműsornak a bamba bámulása helyett, ami az ezeréves Magyarország soknemzetiségű állameszméjéből mára maradt. Bár e pillanatban is hallom a színes rakéták robbanásait, igyekszem inkább arra koncentrálni, ami sokkal fontosabb lenne mindannyiunk számára és ami mára sürgetően fontossá vált, mivel újra az együgyű, egynemzetiségű politika réme fenyegeti az országot.

 

István intelmei

 

Kötelező olvasmányként István király fiához, Imre herceghez intézett intelmeinek legismertebb részét sokszor idézik, de szinte soha sem mérjük fel jelentőségét és főleg nem vonjuk le a történelmi konzekvenciákat: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod.”

 

Vajon mit szólna az államalapító király a jövevényekkel riogató kormánypropagandához, a kék óriásplakátkampányokhoz és a Nyugat helyett a mai Bizáncot, illetve annak módszereit választó kormányzáshoz? István nem a moszkvai pátriárkától vagy Konstantinápolytól kért koronát – épp ellenkezőleg. A nyugati kereszténységgel egy évezredre a nyugatosodás irányultságát választotta Magyarország számára, az államszervezet kiépítésében nyugati modelleket követett, sőt: a pogány magyarság által idegen elemeknek tartott németek és olaszok segítségével tette mindezt.

 

Még trónörökösnek is a félig olasz Orseolo Pétert jelölte meg ennek jegyében. Bár az adott személy kiválasztása egyébként történelmi hibának bizonyult, trónviszályhoz és polgárháborúhoz vezetett, de a végletekig egyértelművé tette az államalapító nyugati orientációját.

 

Nem szerencsés azonban kizárólag István királyra és az ő korában csupán körvonalazódó államiságra emlékezni ezen az ünnepen. Célszerűbb lenne inkább az ezeréves magyar államiság ünnepét látni augusztus 20-ban és ennek értékeit őrizni. Például a katolicizmus felvételét tűzzel-vassal keresztülvivő király nem épp vallási toleranciájáról volt ismert, de az ország történelme ezt szerencsére idővel korrigálta és büszkék lehetünk arra, hogy

 

nem csupán sok nemzetiségű, de sok vallású ország lehettünk. Sőt: Európában először a tordai országgyűlés adott ki vallási türelmi rendeletet, megelőzve a franciák híres Nantes-i ediktumát.

 

Arról nem is beszélve, hogy mennyivel jobban sikerült be is tartanunk ezt, mert a totálisra sikeredett francia katolikus restaurációval és a Habsburg-ellenreformációval szemben nálunk tartósan sikerült megőrizni a felekezeti sokszínűséget. Nemcsak a keresztény egyházakra terjedt ki a vallási tolerancia, hanem a zsidóságra is. Például Közép-Kelet-Európa egyetlen rabbiképzője Budapesten volt.

 

Sőt: Európában szintén elsőként ismerte el a magyar állam az iszlámot mint egyházat, illetve vallást, 1916-ban. Bár ennek nemrég volt a centenáriuma, de manapság az iszlamofób migránspropaganda miatt agyonhallgatják azt, amire pedig egész Európa és a világ előtt büszkék lehetnénk. A magyar állam vallási sokszínűsége és toleranciája ugyan pont nem István király történelmi érdeme, mégis ugyanúgy fontos megemlékeznünk erről az államiságunk ünnepén, mint az államalapító intelmeiben kiemelt soknemzetiségű állam bölcs geostratégiájáról.

 

Miért gyenge az egynemzetű ország?

 

Bár az „egy szokású” nemzet gyengeségéről írt figyelmeztetését tulajdonképpen a vallási sokszínűségre is lehetne és lehetett is utólag érteni, amikor utódai más felekezetek üldözése helyett a megbékélést választották. Ha nem éppen a vallás és az egyházi szervezet lett volna István korában az egységes állam kialakításának fő eszköze és bázisa, akkor nyilván ő is hasonlóan tett volna. Ha nem a Bizánc vallását felvevő Koppány és pogány hadurak ellen kellett volna a központi hatalmat megvédenie, illetve kiépítenie, logikusan egyből az államalapító király is azt a vallási megbékélést, sokszínűséget és toleranciát választotta volna, amit legjelesebb utódai képviseltek.

 

Épp ezáltal tartozhattunk Európa magjához ezer évig és épp ezt kérdőjelezi meg ma egy olyan politika és kormányzási modell, amely teljességgel idegen az ezeréves állameszménktől, sőt azzal ellentétes. Pontosan

 

az egynyelvű, egynemzetiségű és szokású nemzetállamiságot erőltetik ránk, ami pedig ma is ugyanolyan gyenge, mint egy évezrede.

 

Az Aranybulla korának legdemokratikusabb alkotmányjogi alapvetése volt, alig pár évvel a Magna Charta után a szubszidiaritás azon progresszív elvét fogalmazta meg elsők között, amire az Európai Unió közjogi konstrukciója is épül. Nincs tehát az államiságunknak olyan alapvető ismérve, ami ne tartozott volna Európa élvonalához és amire ne lehetnénk máig büszkék… már ha egyáltalán ismernénk és elismernénk ezeket!

 

Ma azok a jobboldali pártok mennek szembe legdurvábban a szentistváni állameszmével, akik leginkább hivatkoznak rá. Az is meglehetősen szomorú képet mutat ugyanakkor, ahogy a globalista, internacionalista avagy „balliberális” pártok képviselői szintén nem tudnak mit kezdeni az ezeréves államiság örökségével. Piti, napiszintű pártpolitikai csatározásokkal vannak elfoglalva ahelyett, hogy a kormányon számon kérnék az ezeréves magyar államiság tényleges örökségét, a jövevényeket befogadni kész, sokszínű, soknyelvű és nemzetű, illetve vallásilag is toleráns magyar állam modelljét, ami egy évezreden át megtartotta az országot.

 

A nemzetállam megvalósítása vezetett Trianonhoz

 

Talán egyetlen ország számára sem hozott olyan történelmi csapást és tragikus szétesést a nemzetállam erőltetése, mint éppen hazánknak.

 

A nemzetállam kierőszakolása lett a mi Trianonunk és sajnos jól látszik, hogy máig az maradt.

 

A rettenetes etnicista-nacionalista balítélet, ami Trianonhoz és a történelmi Magyarország szétveréséhez vezetett, máig ott él majdnem tízmillió vagy tán tizenöt millió magyar fejben. Hova lettek bölcs és geopolitikailag sokkal éberebb királyaink, akik sosem engedték volna, hogy idegen hatalmak számára ilyen ideális támadási felületet nyújtsunk, mint amit a nyelvtörvény és a nemzetiségek kirekesztése eredményezett?

 

Keresve sem lehetett volna mélyebb és megosztóbb törésvonalat találni, mint a nemzetiségek szembefordítását egy olyan országban, ahol a magyar nemzetiség mindvégig számbeli kisebbségben volt a többivel szemben! Hogy magunktól voltunk ilyen megfontolatlanok vagy hozzásegítettek idegen érdekeket képviselő rossz tanácsadók, az sem volt teljesen mellékes kérdés sosem – ahogy korábban, úgy most sem, mikor Putyin már-már havonta jön canonica visitatio-ra és a „keleti nyitás” unióellenes, illetve Európa-ellenes agitációval párosul.

 

Lenne mit ünnepelnünk pedig

 

Akiben van elég honszeretet, honismeret és honfiúi vagy honleányi bátorság, bátran ünnepelje tehát a trikolór tűzijáték és az álnemzeti show helyett e soknemzetiségű állam születésnapját és immár egy évezrede progresszíven európai értékrendjét augusztus 20-án!

 

Ez legyen a mi új kenyerünk és alkotmányos rendünk alapja! Ha elég sokan, elég nyíltan és határozottan lépünk fel ezért, akkor talán újra megvalósulhat – de csak akkor.

 

Mondjuk ki: a nemzetállam tragikus megvalósulásától máig trianoni magyar állam gyökeres reformjára, újraalapítására és a legitimitás helyreállítására lenne szükség ahhoz, hogy az ezeréves örökséget végre méltón és európai módon folytathassuk. Onnan fogjuk észrevenni, hogy sikerült, ha a horvátok, szlovének, szlovákok, szerbek, ukránok-ruszinok, erdélyi románok és a Kárpát-medence minden népe-nemzete számára ismét vonzó állammodell lesz a miénk.

 

A probléma súlyosságát jól érzékelteti, hogy ezt ma még mi magunk sem tudjuk elképzelni. Meg kéne szívlelni az államalapítói intelmeket, akkor talán ismét megyünk valamire. A nemzetállampárti handabandázásnál jóval többre.

 

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás