Több rendőrt szeretnének, de félni nem hajlandóak a spanyolok

Barcelona után leszögezhetjük: Valenciát mint tengerparti üdülővárost és mint Spanyolország harmadik legnagyobb városát fokozott terrorveszély fenyegeti. Bár a néppárti miniszterelnök, Mariano Rajoy kijelentette, hogy Spanyolországot nem lehet megfélemlíteni, az Azonnali úgy gondolta, jobb ezt az utca emberétől is megkérdezni.

A barcelonai, Iszlám Állam által magára vállalt terrortámadás-sorozatot követően felvetődik a kérdés, hogy más spanyol nagyvárosokban milyen közhangulat alakult ki a támadások hatására. 

Nyugalom félszigetéből a félelem félszigete?

Spanyolországot a 2004-es madridi terrortámadást leszámítva eddig elkerülték a Franciaországban, Németországban és a skandináv államokban történt terrorcselemény-sorozatokhoz hasonló esetek. Eddig. A barcelonai történések más megvilágításba helyezték az országot, amit sokan eddig a nyugalom félszigetének tartottak. Mi lesz most? Hol várhatóak a következő iszlamista támadások? Kellene-e félni? Pláne annak tükrében, hogy Spanyolország azon európai országok közé tartozik, ahol az iszlám kultúra évszázadok óta összefonódva és a legtöbb esetben harmóniában simul össze a spanyol kultúrával, inkvizíció ide vagy oda.

Tapasztaltabb, idősebb emberek után kutatva jártam az utcákat. Jorge, egy 58 éves mérnök, kérdésemre, hogy fél-e Valencia utcáin a történtek után, megvallotta az ő igazát: „Félek. A piacig is gyakorlatilag most reszketve jöttem el, nem érzem, hogy elég rendőrrel lenne biztosítva a környék." Mint megtudtuk, Jorge pont New Yorkban volt 2001. szeptember 11-én is, így rávilágított egy hasonlóan mélyreható, de ez esetben pozitív aspektusára a történtek utórezgéseinek:

Sara Abascal-Nazir huszonnégy éves friss közgazdaságtan-diplomás lány. Muszlim felmenői révén érezhetően jobban belelát az iszlamista világkép részleteibe: „Az a legfélelmetesebb az egészben, hogy több régi barátomról is nemrég derült ki, hogy szélsőséges nézeteket táplálnak a nyugat-európai életvitellel szemben. Borzasztó gyorsan és szerteágazóan terjed ez undergroundnak tűnő ideológia." 

Sara kiemelte az egyik barcelonai támadó fiatal korát – Moussa Oukabir mindössze 18 éves volt –, szerinte a legnagyobb félnivalója a „felelőtlen szülőknek van". Egész egyértelmű innentől fogva, hogy a radikalizálódás egyik fontos faktoraként van jelen a neveltetés – pontosabban annak hiányosságai, véli a lány.

Most akkor mindenki pánikban él?

Közel sem. A legtöbb általam megkérdezett valenciai egész egyszerűen, gondolkodás nélkül vágta rá kérdésemre válaszát: „A spanyolok nem félnek!" De mit gondolnak vajon az itt élő külföldiek?

Egy helyi magyarral, a 35 éves Sándorral is volt lehetőségem beszélni és megtudni, ő mit érez a történtek után, mint „védtelen halandó". Sándor szerint félelemre nincs ok, egész egyszerűen egy tömeges félelem „elindítana egy pánikhullámot, ami következtében gyakorlatilag megbénulna az ország gazdasága, főleg, hogy egy olyan országról beszélünk, ami a bevételei legnagyobb részét a turizmusból szedi be." 

A 18 éves leendő évfolyamtársam a jogi karon, Andrea elég szépen összefoglalta a szerinte kialakult közhangulatot:

Így hát nem félünk" – jelentette ki azzal a bizonyos mediterrán hévvel.  Andrea egyébként Valenciában „kifejezetten biztonságban érzi magát" és környezetében sem érez különösebben jelentős félelmet.

Sokan úgy gondolják, a terrorizmus akkor ér célt, ha megfélemlíti a lakosság nagyobbik felét. Spanyolország mentalitása mindig is különcködőként volt jellemezhető – és úgy tűnik, most sincs ez másként. Az ország megmarad Európa nyugalom-félszigetének.