Drága román testvérek! Nem haragszunk. Csak sajnáljuk!

Elfogadják Székelyföld autonómiáját a románok, de pénzügyi forrásokat kérnek a központi költségvetésből identitásuk megőrzésére. Legalábbis nehéz máshogyan értelmezni az „Országos Alapítvány a Mindenütt Élő Románokért” igazgatójának, Popescu Eugennek (vagy elmagyarosítva Pap Jenőnek) Marosfőn tett kijelentését. Szerinte ugyanis a magyar kisebbség magába fogja olvasztani a többségi nemzetet Székelyföldön, ha a központi költségvetés nem biztosít megmaradásukhoz külön erre a célra szánt pénzügyi forrásokat.

A kijelentés a marosfői nyári szabadegyetemen, a románok Tusványosán hangzott el, ahogyan arról számos magyar portál, így az Azonnali is beszámolt a román hírügynökség anyaga alapján. Első olvasatra akár jogosnak is tűnhet Popescu felvetése, csakhogy van egy hatalmas bökkenő…

Jelenleg nincs olyan, hogy Székelyföld, így a kérés valójában a romániai tömbmagyarság mielőbbi asszimilálását sürgeti, hogy de facto is megvalósulhasson a román alkotmányba foglalt „egységes nemzetállam”. Ha csak a románok megmaradásról lenne szó, nem követelnék a székelyek egyre kétségbeesettebben az autonómiát. Viszont követelik, hiszen azt látják, hogy

Székelyföld erőteljes és sikeres román asszimilációs munkát érzékel. Majdnem három évtizeddel a rendszerváltás után, már nem csak a hivatalokban nem tudnak magyarul, de a terjeszkedő áruházláncok elvileg magyar közegben felnőtt dolgozói sem értenek alapszíntű magyar szavakat sem. Ez a rendszerváltáskor még elképzelhetetlen volt.

Ma már csak érthetetlen.

Ahogyan az is érthetetlen, hogy hogyan van egyre több olyan középkorú román Székelyföldön, aki életében akkor hall először magyar szót. Országos szinten is Székelyföld rendelkezik az egyik legmagasabb munkanélküliségi rátával – ha tehát mégis meg szeretnénk érteni, mi vonz egyre több románt a zord teleiről elhíresült vidékre, vessünk egy pillantást a 27 évnyi kőkemény munkára, amire ennek eléréséhez szükség volt.

Ortodox térnyerés

1991-ben a román kulturális államtitkárság jelentésében az ortodox egyházat elsőrendű fontosságúnak nevezi „a román etnikai elem megtartásának vonatkozásában” és Székelyföld geopolitikai helyzetére hivatkozik ennek alátámasztásaként. 1994 januárjában új ortodox egyházmegyét hoznak létre csíkszeredai központtal, a hozzá tartozó Hargita és Kovászna megyék 100 000 hívőjével. 1994-2009 között 30 templomot, 6 kolostort és remetekolostort, 20 paplakot és több kápolnát emeltek Székelyföldön valamint további 134 templomot és 57 paplakot felújítottak. Az áldásos munka eredményeként

A papok száma megduplázódott, rajtuk kívül 250 laikust foglalkoztattak és ismeretlen számú további személyt az egyházhoz tartozó számos vállalkozásban. A püspökség kulturális és művelődési feladatot ellátó további szervezeteket és egyesületeket hozott létre. 2005-ben létrejött a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma szervezet. Számos ortodox egyházi személyiségről neveztek el köztereket és iskolákat, vagy állítottak nekik szobrokat székelyföldi városokban. Vagyis:

vagy a székelyek által kivívott Székely Autonómiában. A román állam meg ezt finanszírozta nekik, a magyar nemzetiségű adófizetők által is befizetett közpénzből.

Mára az ortodox egyház a legnagyobb ingatlanpiaci szereplő Csíkszeredában. Se szeri, se száma ugyanis azoknak az ingatlanoknak, amiket az állami vagyonból adományozott neki a román kormány. Ha ezeknek az adományoknak a mértékét a románság számarányában összehasonlítjuk azzal, hogy a többi, nem román felekezet mennyit kapott, ordító aránytalanságot és igazságtalanságot látunk.

Már a kétezres évek elején 14 euró/nm áron adta ki az ortodox egyház autószalonok számára a közvagyonból származó több ezer négyzetméteres ingatlanokat, hogy a bevételből lakásokat vásárolhasson a hívására Székelyföldre érkező románok számára és vállalkozásait finanszírozva munkahelyet is biztosítson számukra.

Megmaradás? Térfoglalás!

A szóban forgó román Tusványos helyszínét is egy ilyen térfoglalás eredményeként 2000-ben létrehozott hely, a marosfői kolostor adja. Várhatóan már nem sokáig. Amint megépül Székelyudvarhelyen az új ortodox kolostor – amire már az engedéllyel is rendelkeznek –, Székelyföld szívében rendezik majd meg ezt a kiváló nyári egyetemet, ahol a „maroknyi román, porlik mint a szikla” téma fölött kesereghetnek.

Habár a deklarált cél a megmaradás, nézzük csak meg, mi a tábor idei tematikája:

• Besszarábia (Moldvai Köztársaság) és Románia újraegyesítése – nemzeti cél a románok számára 2018-ban. Geopolitikai fejlemények és a román nemzeti érdek

• A legsürgetőbb teendők a Kovászna és Hargita megyében élő románok nemzeti identitásának megőrzésére és megerősítésére

• A moldvai római katolikusok (magyarán: csángók) román identitása; történelem és aktuális helyzet

• Az ellopott Erdély. Az illegálisan visszaszolgáltatott (értsd: magyaroknak visszaszolgáltatott) erdélyi javak problémaköre.

• A nagy újraegyesülés (értsd: Trianon) centenáriumának projektjei, rendezvényei, eseményei és az ünnepség koordinációja. Mennyire méltóak és mennyire fejezik ki az esemény fontosságát? Mi a rászánt büdzsé?

Hát, ez nem annyira a megmaradásról szól, inkább a térfoglalásról. Persze akár röhöghetnénk is rajta és Magyarországon ez viccesnek is tűnhet, hiszen itt Nagy-Magyarország álma még a szélsőjobbos számára is csupán egy múltba révedő romantikus gondolat, ha a lelke mélyére néz. Viszont nem vicces, mert Romániában ezt komolyan gondolják, sokat fektettek bele, sokat dolgoztak rajta és reális esély van a cél elérésére. Nem vicces az erdélyi magyarság számára sem, mert

Az „Országos Alapítvány a Mindenütt Élő Románokért” egy Bukarestben bejegyzett szervezet, amelynek igazgatóját nem hagyja aludni a székelyföldi románok beolvadásának rémálma. Aki olyanokat mond, hogy Hargita és Kovászna megye románjainak ugyanolyan jogai vannak, mint bármelyik másik románnak az országban, de pénzügyi támogatás nélkül nem tudják ezen jogaikat gyakorolni, ezért a központi költségvetésnek külön pénzügyi alapot kellene elkülöníteni a Székelyföldön élő románok számára.

Ez egyértelmű hülyeség: pénz nem a jogok, hanem az előjogok gyakorlásához szükséges. Ahhoz, hogy miközben fűtés hiánya miatt a diákok kabátban és kesztyűben ülnek az órán a magyar iskolában, a román iskolában az legyen a legfőbb gond, hogy az iskolához tartozó úszómedencében mennyire klóros a víz.

Veszélyforrást látni a saját állampolgárokban

Ha ezt Popescu Eugen (Pap Jenő) így fogja fel, akkor rendben van, ám ahhoz már nincs joga, hogy a székelyföldi magyarok által is fizetett adót akarja ilyen igazságtalanságok kialakítására felhasználni. Jó civilként érvelésében nemzeti érdekre hivatkozik és nemzetbiztonsági kockázattal fenyeget. Egyrészt mert az ugye a dolga egy civil szervezetnek, másrészt mert ugyebár nem uszítás állampolgárok egy csoportját veszélyforrásként beállítani pusztán a nemzetiségük alapján.

Vagy lehet, hogy mégis az? Lehet, hogy olyasmi, mint ami a marosvásárhelyi Fekete március néven ismert pogromhoz vezetett, mikor a botokkal felszerelkezett hodáki románok siettek az állam segítségére és a „nemzetbiztonsági kockázat” kiiktatására?

Nemrégiben a belügyminisztérium hivatalosan is elismerte, hogy a székelyföldi rendőrök veszélyeztetettségi pótlékot kapnak. Ezzel meg a román állam gyakorlatilag arcul köpte saját, magyar nemzetiségű állampolgárait, akikben nem partnert, hanem veszélyforrást lát. Ahogyan arcul köpte őket a nemzetiségi kritérium alapján igazságtalan újraelosztással, a törvényszegő módon ortodox egyháznak juttatott javakkal és a rendszerváltás óta intenzíven zajló asszimilációs munkával is.

Porlik, mint a szikla

A román „Tusványos” nem Tusványos. Tusványosra ugyanis meg szoktak hívni embereket „a másik padsorból” is. Bár nem vagyunk ezen a rendezvényen képviselve, de azért üzenni tudunk.

Sajnáljuk, hogy évtizedek óta hazudoznotok kell, hogy a székelyek a levágott fejeitekkel labdáznak Székelyföldön, hogy nem tudtok megélni, mert nem értik a román szót és nem tudnak kiszolgálni benneteket kenyérrel. De ha nem hazudtatok volna, pénzt sem kaptatok volna.

Sajnáljuk, hogy bár megtettétek ezt a dicstelen erőfeszítést, mégsem bizonyult elégnek és úgy érzitek, fogyatkoztok.

Sajnáljuk, hogy ugyanúgy érint benneteket is, mint minket a munkahelyek hiánya és az elvándorlás.

Sajnáljuk, hogy az itt gyártott Ciuc sör helyben drágább, mint a Fekete-tenger partján, és a hosszú kávét nektek is ugyanúgy 400 forintos budapesti árszínvonalon adják a kocsmában, mint nekünk.

Sajnáljuk, hogy a -37 fok az nektek is -37 fok télen, és az országban itt a leghosszabb a tél és itt a legalacsonyabb a fűtéstámogatás.

De mégis, mire számítottatok? Ilyen hely ez az autonómiára vágyó Székelyföld: zord, rideg, drága, lehetőségekben szűkölködő. Mégis mit gondoltatok? A székely mitől porlik, mint a szikla? Jókedvében?