Az éjszaka visszavétele

Ernst Bloch írja a Korunk öröksége egy bekezdésének végén: „A nappal pora esténként, megvilágítva, igencsak színesnek és csábítónak sejlik. Izgató, de nem ad kielégülést, nem tesz valódibbá, csak egyre mohóbbá az újra.” Prófétikus mondatok ezek 1935-ból a kétezres éveknek, amely korban a digitális lázálmok kellemeskedő bizsergetése egyre kevéssé teszi lehetővé a nappal és az éjszaka egymástól való elválasztását. Egyre kevésbé tudjuk, mikor jön el a hajnal, és hol kezdődik az éjszaka.

Hogy mi a különbség az okostelefon-fényváros és a nappal még természetes fényei között? Holott a nagyvárosi éjjel a testi és lelki intenzitások, az elindulások, a magányban meghozott döntések helye és ideje, a közvetlen tapasztalatok tágas szobája. Az éjszaka „az életről hoz hírt, különös szövetkezésekről, az emberek természetéről” (Márai Sándor). Az éjszakában a bizonyosság az úr, mégis az éjjel a véletlen birodalma.

A valószerűtlenségé, az ellenőrizhetetlenségé.

Legalábbis is ilyennek kellene lennie, és ilyennek kellene keresni. Merthogy az éjjel, bár mindig eljön, de előbbi jellegzetességeit csak az veheti észre, aki nem saját nappalát menti át belé (maximum nappal megálmodott álmait), és nem is digitális „dróton” keresi az éjszakában a várakozás végét, a holnap másságát – és másvalakijét.

Szemben a digitális maffiózók anyag nélküli szövegpanel-generálásával, az érzékszervek meghosszabbításai nem az okostelefonok, hanem az éjszaka. Ahhoz, hogy ezt lássuk, érzékeinket és az érzékiséget kell visszavenni a technológiától, az éjszakát pedig a kivilágítottságtól, az képernyőkijelzők vibrálásától, a kamerák szüntelen rögzítésétől. Ma a technológia a kommunikáció közvetítése mellett a közvetlenség, a súlyt adó tapasztalat akadálya is. Pedig az én és határainak megtapasztalása a tudatalatti felszabadítása lenne! Így a nappal rutinja után a nagyvárosi éjszaka nem a hétköznapi szabályok felfüggesztése, hanem azok érvényességének és megváltoztatásának tesztje (lenne).

Az éjszaka természetesen tud olyan elidegenedett helyzeteket is felmutatni, mint Edward Hopper Éjjeli baglyok című festménye. De akár egy hasonló bárpultot is, azon pedig egy női és egy férfi kézfej egymástól való egy embernyi – és kezdetben többvilágnyi – távolságát, amely aztán eltűnik, és átalakul valami olyanba, ami az éjszaka és annak véletlensége nélkül még csak merész álmodozás sem lehetne.

Pál apostol Korintusiakhoz írt első levelében olvashatjuk a következőt: „Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait.”

Ez az a titok nem mindenki számára hozzáférhető, nem nyilvános, és csak azok ismerhetik meg, akik hisznek annak erejében, annak megismételhetetlenségében, és remélik a szívnek szándékát. Ez a titok egy olyan érzékenység, amit értelemmel is fel kell fogni.

Ezt a titkot az éjszakai város őrzi.

Elhangzott a Klubrádió Konkrét című műsorának 2017. július 17-i adásában. Műsorvezető Böcskei Balázs, az adás vendégei: Bereczky Tamás és Zacher Gábor.