+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bakó Bea
2017. július 6. csütörtök, 12:21
Szabó Attila, a vecsési Jobbik pártból ma kilépő elnöke és önkormányzati képviselője a házigazdája a július 8-i Erő ünnepe elnevezésű rendezvénynek, amelyet több nyíltan szélsőjobbos szervezet is egy új jobboldali erő születéseként reklámoz. Szabó az Azonnalinak azt mondta: engedélyt kapott a rendezvényre a Jobbik vezetésétől is. A Jobbik közölte velünk: Szabó és több vecsési jobbikos is kilép a pártból az esemény miatt.

 

Az „Erő ünnepe” címmel hetek óta reklámozza videókban és honlapján a magát nyíltan rasszistának valló Identitesz a július 8-i vecsési rendezvényét, amelyet a Betyársereggel és az Érpataki Modell Országos Hálózatával közösen szerveznek, és ahol ígéretük szerint egy új jobboldali mozgalom megalakulását jelentik be.

 

Kíváncsiak voltunk, mit szól ehhez a vecsési Jobbik, amely már eddig is a Jobbik radikális szárnyaként élt a köztudatban, főleg, miután vezetőjük egy meglehetősen vulgáris Facebook-posztban fejezte ki egyet nem értését Vona Gábor zsidó közösségeknek küldött Hanuka-üdvözletével. Akkor etikai eljárás is indult Szabó Attila ellen, de végül is nem zárták ki a pártból: máig ő volt a vecsési Jobbik elnöke, és a párt színeiben önkormányzati képviselő.

 

„Jobbikosként nem nyilatkozom, de a szombati rendezvény házigazdájaként szívesen”

 

– reagált megkeresésünkre szerdán Szabó Attila, aki szerint „nem az a lényeg”, hogy ő a Jobbik helyi elnöke, hanem, hogy ő a Városi Nemzeti Szövetség alelnöke, és ő álmodta meg a pozsonyi csata emlékművét a vecsési vasútállomás melletti aprócska, virágágyásokkal körített térre.

 

A szombati rendezvény is a pozsonyi csatáról való megemlékezésről fog szólni – hangsúlyozta Szabó az Azonnalinak. Nehezen lehet elképzelni hatalmas tömegeket a helyszínen, de Szabó elmagyarázta, hogy több utcát is lezárnak majd a vecsési vasútállomás környékén, hogy elférjenek a szélsőjobboldal zászlóbontására kíváncsi szimpatizánsaik.

 

 

Szabó Attila – aki egyébként a Betyársereg egyik alapítója is – nevetségesnek minősítette azon felvetésünket, hogy Vecsés a magyarországi szélsőjobb egyik központja lenne, vagy hogy a szombati „Erő ünnepe”  széljobbos rendezvény lenne, még ha a vállaltan rasszista Identitesz, a Betyársereg, és az Orosz Mihály Zoltán fémjelezte Érpataki Modell Országos Hálózata vesz is részt rajta. Az Azonnalinak Szabó elmondta: ez a három szervezet vendégként lesz ott a szombati eseményen, amit ő és a Városi Nemzeti Szövetség szervez, és amihez egyébként a Jobbiknak semmi köze nincs. A Jobbikkal kapcsolatos kérdéseinkre egyébként sem volt hajlandó válaszolni. Annyit azért elmondott:

 

„Mivel én a hierarchiában hiszek, ezt a rendezvényt elmondtam a Jobbik vezetésének, és tulajdonképpen hogy úgy fogalmazzak, engedélyt kaptam rá”

 

Szabó Attila állítása szerint házigazdaként maga sem tud többet a három vendégként meghívott szervezet szombatra beharangozott nagy bejelentéséről, csak annyit, hogy egy új mozgalom valamilyen bejelentést tesz. Az Azonnali kíváncsi volt arra is, hogy a Toroczkai László jelenlegi Jobbik-alelnök által alapított Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat miért hagyták ki a buliból. Kiderült, hogy nem hagyták ki, ők is ott lesznek szombaton, „nagyon rendes srácok, jó hazafiak” – mondta Szabó Attila.

 

Kíváncsiak voltunk, hogy a Jobbik vezetéséből ki adott engedélyt a szombati rendezvényre, és hogy ez az „Erő ünnepére”, vagy pusztán egy megemlékezésre vonatkozott. Az alábbi rövid választ kaptuk Szabó Gábor pártigazgatótól:

 

„Szabó Attila, a Jobbik vecsési elnöke jelezte Szabó Gábor pártigazgatónak, hogy csatlakozni szeretne a július 8-án zászlót bontó új politikai mozgalomhoz és emiatt kilép a Jobbikból. 

 

A vecsési Jobbik jelenlegi tagjai közül többen is a csatlakozást tervezik, és ennek értelmében közülük is többen kilépnek a Jobbikból. A pártigazgató tudomásul vette és elfogadta a kilépési szándékot, mivel egyszerre nem lehet valaki két különböző politikai pártban és mozgalomban is tag” – zárul a Jobbik pártigazgatójának Azonnalinak küldött rövid levele.

 

Szabó Attila az Azonnali újbóli megkeresésére, miszerint önszántából döntött-e a kilépés mellett, vagy a Jobbik részéről kérték-e meg rá, azt válaszolta, hogy szabad akaratából döntött így, a döntés pedig már régóta érlelődött benne, hiszen a két szervezetben való részvétel amúgy is összeférhetetlen lenne. Hogy pontosan miért, szombaton Vecsésen bizonyára kiderül.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ezen a' héten egy lubok leplezi le az orosz nép ellenségit.

A sikeres alkotmányos vádeljárás jelentősége Trump diszkvalifikálása lenne egy következő elnökválasztásról.

Három hónap alatt szállítják le az összesen kétmillió adag Szputnyik V-vakcinát.

Egy év kell legalább a szakértő szerint, hogy beindulhasson a tavaly decemberben alapított cégnél egy covid-vakcina tömeges gyártása.

Három ütemben érkezik nagy mennyiségben a Sputnik-V hazánkba, jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter.

Gulyás Márton és a Partizán műsora Gajdics Ottóval tarolt, TGM és a többi véleményvezér pedig a nyomukban!

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás