„Mindig csak mások uralma alatt fejlődünk” – a horvát EU-tagság első négy éve

Négy évvel ezelőtt, 2013. július elsején csatlakozott Horvátország az EU-hoz. Az eltelt időben kiderült, hogy az EU-tagság sem megoldás minden problémára, az eleinte annyira vágyott szabad munkaerőáramlást pedig sokan inkább átkozzák a fiatalok elvándorlása miatt. A gazdasági problémákat nem igazán oldotta meg a tagság, és önálló agendát sem tud képviselni déli szomszédunk az EU-ban. Ennek ellenére a többség optimista – Zágrábban szakértőket, újságírókat és járókelőket kérdeztünk a horvát EU-tagságról.

„Persze, szívesen nyilatkozok, de teljesen meghaladottak a kérdéseik” – írta válaszul a Zágrábi Egyetemen politológiát oktató Danijela Dolenec azon érdeklődésünkre, hogy értékelje a horvát EU-tagság tapasztalatait és a várakozásokat. A Zagreb je naš (Zágráb a miénk) nevű újbalos helyi pártszövetségben is politizáló Dolenec később a politológiai kar épületében lévő irodájában meg is magyarázta, miért tartja meghaladottnak a témát: „Amikor a francia elnökválasztáson az elvileg liberális jelölt kénytelen megígérni, hogy nem lép ki az unióból, nincs miről beszélni.”

Megvalósult a csatlakozás álma, majd jött a lazázás

Az EU-csatlakozás semmit sem változtatott meg, csupán szentesítette, hogy Horvátország Európa része. Hosszú időn át ez volt a kitűzött, vágyott cél, a megvalósulásával kiderült, hogy az EU-tagság mégse jelent megoldást az ország minden problémájára, szóval elég sok mindent újra kellett gondolni – ezt már a Le Monde diplomatique horvát kiadásának szerkesztői summázták nekünk egy belvárosi kocsmában, akik Dolenechez hasonlóan úgy látják:

Ennek egyik nemzetközileg is ismertté vált példája, hogy népszavazási kezdeményezéssel elérték, hogy alkotmányos szinten férfi és nő kapcsolataként határozzák meg a házasságot, így kizárva a melegházasságot. A konzervatív újjáéledés az egyházi lobbi mellett annak is köszönhető lehet, hogy a csatlakozás előtt inkább napirenden tartották a nyugatos progresszív témákat, a csatlakozás után viszont már nyugodtan ismét „kijöhettek a föld alól” az ezen irányzattal kritikus hangok.

Amíg azonban a konzervatív újjáéledés üdvözlése vagy éppen kárhoztatása ízlés dolga, más, objektívebben megítélhető témákban is megfigyelhető a csatlakozás utáni „lazulás” az uniós elvárásokkal szemben. Például

amikor az ilyesmik – elvileg – fontos szempontok voltak a csatlakozásnál. Horvátország viszont valamiért nem érdemelte ki azt a bizalmatlanságot „Brüsszel” részéről, ami Romániának és Bulgáriának kijárt. Ezen országokat a mai napig rendszeresen ellenőrzik, és kiértékelik, hogy eleget tesznek-e a korrupció és a szervezett bűnözés ellen, és teljesítik-e a megkövetelt intézményi reformokat az igazságszolgáltatásban.

A csatlakozás utáni lazítást nem csak az EU-val és a „túlságosan EU-barát politikai mainstreammel” igencsak szkeptikus, alterbalos szubkultúrához tartozó Danijela Dolenec nehezményezte beszélgetésünk során, de például Horvátország korábbi szocdem elnöke, Ivo Josipović is. Az EU-ba való belépés idején regnáló államfő a csatlakozási évforduló kapcsán úgy nyilatkozott a horvát sajtónak: „Úgy tűnik, Horvátország elfelejtette, hogy a reformok nem állhatnak meg azzal, hogy csatlakoztunk az EU-hoz. Az emberek azt hiszik, hogy megint azt csinálhatnak, amit akarnak: klientelizmus és korrupció van, de a társadalmi fejlődés előmozdítására még terv sincsen. Csak kevesen érzékelik, hogy a társadalmi regresszió a hazánkat globális vesztessé teszi.”

Gyakorlatilag az eurózónához tartoznak, annak minden előnye nélkül

A helyzet gazdaságilag sem túl rózsás. A délszláv háború miatt Horvátország eleve lemaradt egy sor külföldi beruházásról a kilencvenes években: a nyugati cégek inkább Magyarországot és más közép-európai államokat választottak. A külföldi befektetéseket viszont az ötszázmilliós közös piachoz való csatlakozás sem lendítette fel látványosan: ugyan a turizmus – amely ágazat eddig is jól elvolt a gyönyörű tengerparttal rendelkező országban – fellendült az utóbbi években, de ez nem annyira az EU-csatlakozásnak köszönhető, sokkal inkább annak, hogy más népszerű célpontok, például Törökország vagy Egyiptom instabillá váltak – mondta az Azonnalinak Andrea Mervar, a zágrábi Gazdasági Intézet kutatója. Az egykor erős hajóépítő ipar viszont mára a yachtépítésre zsugorodott, és az ország egyetlen „nemzeti” élelmiszeripari vállalata, az Agrokor is nemrég ment csődbe.

Az az egyébként EU-s pénzből alapított Gazdasági Intézet kutatója összességében azért optimista: mint mondja, sokat nőtt az export a csatlakozás óta, ugyanakkor „rosszkor léptek az EU-ba” abból a szempontból, hogy nem tudják a kohéziós támogatásokat kellően kihasználni, a pénzek egy részét le se tudják hívni. Ezzel kapcsolatban Andrej Plenković miniszterelnök – aki a kormányzó jobbközép HDZ mérsékelt, nyugatbarát szárnyához tartozik – látványosan mismásolt a csatlakozás negyedik évfordulója apropóján, és inkább arról beszélt: a tagság kiértékeléséhez ki kell várni a 2020-ig tartó EU-s költségvetési ciklus lezárultát.

Arra a kérdésre, hogy a GDP-n mennyire látszik az EU-csatlakozás, Andrea Mervar azt mondta: még a csatlakozás után is, 2015-ig folyamatosan csökkent a GDP, azóta lassan növekedni kezdett. A mostanában gyakran kormányválságokkal küszködő országban egy meglepő összefüggésre is rámutatott:

Az euró bevezetése a horvát gazdaság jelenlegi állapotában még a láthatáron sincsen, pedig gyakorlatilag a kuna árfolyamát már rég az euróhoz kötötték, és a lakosság része is euróban tartja a megtakarításait, sőt, az ingatlanárakat is euróban közlik. Megszokásból – pedig a kuna nem inflálódik már annyira, mint régebben.

„Gyakorlatilag az eurózónához tartozunk, annak minden előnye nélkül” – mondják az Azonnalinak a Le Monde diplomatique horvát kiadásának szerkesztői, akik az EU-csatlakozás másik ironikus folyományára is rámutatnak. A csatlakozás előtt a politikusok jellemzően azzal érveltek, hogy mennyire jó lesz, ha megnyílik az EU-s munkaerőpiac, és mehetnek dolgozni külföldre a fiatalok. Fontos érv ez egy olyan országban, ahol kiemelkedően magas a fiatalok körében a munkanélküliség. Mikor aztán beléptek az EU-ba, és sokan tényleg le is léptek külföldre dolgozni – a fiatalok munkanélküliségi mutatója látványosan le is esett –, ugyanezek kezdtek panaszkodni az emigráció miatt.

Nincs önálló horvát külpolitika – az EU-ban sem

Hogyan tudja az érdekeit érvényesíteni egy frissen csatlakozott, kis, négymilliós balkáni ország az Európai Unióban? Erre a kérdésre felváltva kaptunk pesszimista és értetlenkedő válaszokat. A zágrábi balos kispártban tevékenykedő politológus, Danijela Dolenec szerint az EU-ban nem országok, hanem társadalmi rétegek érdekei ütköznek. Az EU veszteseinek csoportja sokkal nagyobb – az uniós polgárok nagyobb része számára gyakorlatilag nem elérhetők a híres és sokat propagált uniós alapszabadságok –, miközben az uniós intézményekben csak a győztesek vannak képviselve. De még a horvát győztesek csoportja sem tud saját politikai agendát behozni az Európai Parlament napirendjére, hiszen a legnagyobb képviselőcsoportokat a németek dominálják – teszi hozzá Dolenec.

Az EU közös kül- és biztonságpolitikája sem igazán közös – vélekedtek erről a Le Monde diplomatique újságírói, hozzátéve, hogy

Szerintük Horvátországnak egyébként sincs saját külpolitikája. Ez nem új fejlemény, a kilencvenes évek vége óta így van, hiszen a Jugoszláviától való függetlenedés után hamar az amerikai és német gazdasági érdekeknek lett erősen kitéve az ország – magyarázta Nikola Vukobratović.

És hogy mi lesz a retorika szintjén még elvileg tervben lévő balkáni bővítéssel? Hogyan állnak ehhez a közelmúltbeli konfliktusokkal terhelt nyugat-balkáni térségben, ahol egyelőre csak Szlovénia és Horvátország EU-tag?

– summázta Vukobratović. Ezt egyébként hivatalosan Horvátország is támogatja, de bilaterális diplomáciai ügyekkel azért zsarolják egymást a szerb EU-csatlakozás kapcsán is.

A fejük fölött döntöttek, és amúgy sincs semmi különbség

„Azért ne csak engem kérdezzenek, hanem az utcán az embereket is, és ne csak itt Zágrábban. Biztosan nagyon eltérő véleményeket fognak hallani” – zárta a beszélgetésünket a közgazdász Andrea Mervar. A tanácsát megfogadva Rijekába (Fiumébe) is elnéztünk.

Nemsokára jelentkezünk videónkkal, amiben zágrábi és rijekai járókelők értékelik a horvát EU-tagság eddigi négy évét. A legtöbben nem érzékelnek jelentős változást az EU-csatlakozás óta. Volt, aki sajnálja, hogy annak idején nem volt érdemi vita az ügyről, és emiatt – népszavazás ide vagy oda –, sokan úgy érezték: valójában a politikusok döntöttek, a fejük fölött.

Kinéztünk a Fiume melletti tengerpartra is, ahol még láthatók a jobb napokat látott hajóipar nyomai. Egy elöregedett hajójavító melletti strand büféjében sörözve egy harminc körüli srác csak annyit mondott: „Nem mondom a kamerába, de amúgy nincs semmi különbség. Itt nincs semmi, mindig csak akkor fejlődünk, ha valakinek az uralma alatt vagyunk: ez most épp az EU, de volt régen Magyarország is.”