+++ Eltűntünk a facebookon? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig tudj arról, amiről írunk! +++
2018. június 27. szerda, 16:06
Hiába nyerte meg Moldova fővárosának polgármester-választását a rendszerellenes Andrei Năstase, a bíróság megsemmisítette a választás eredményét: egy hete tüntetnek Chișinăuban.

Hétfő óta tüntetnek a moldovai Chișinăuban, miután a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a fővárosi polgármesterválasztás eredményét. Június elején mi is hírt adtunk róla, hogy szűk többséggel ugyan, de az Európa-párti, rendszerkritikus Andrei Năstase, a Méltóság és Igazság Platform (PPDA) jelöltje lett a moldovai főváros polgármestere. Az eredményt többen azért értékelték jelzésértékűként, mert jövőre parlamenti választások lesznek az országban, a rendszerellenes pártok pedig láthatóan felkerültek a politikai térképre.

 

Az eredménnyel kapcsolatban Ion Ceban, az oroszbarát Szocialista Párt polgármesterjelöltje tett bejelentést, amelyben a választás napján tiltott agitációval vádolta meg ellenfelét, illetve azt is felhozta, hogy Năstasét „idegen erők” támogatták. A helyi bíróság június 20-án helyt adott az indtványnak, és megsemmisítette a választás eredményét, majd június 25-én a legfelsőbb bíróság is helyben hagyta a döntést.

 

Moldova fővárosában a helyi bíróság döntése óta folyamatosak a tüntetések: több ezren tiltakoztak a Năstase szerint teljes mértékben hamis és igazságtalan döntés miatt. Új választást ráadásul már nem rnak ki, azokat egyben tartanák a jövő évi választásokkal. Mindeközben az USA és az EU is felszólította a moldáv kormányt a választási eredmény tiszteletben tartására.

 

A Nemzeti Ellenállás Bizottsága nevet felvevő tüntetők július elsejére tervezik eddigi legnagyobb megmozdulásukat a nemzetgyűlés épülete elé. Năstase szerint eljött az ideje, hogy szembeszálljanak az elnyomással, a diktatúrával, illetve a „maffia által irányított bíróságokkal”.

 

Hírszolgáltatás

Az élet meg minden podcast negyedik adásának vendége volt Belényi Dániel, aki beutazta a világot, és ebben még a death metál is segített neki.

Gumiszabállyal védené a képviselők magánéletét a Fidesz. Kérdés, mi számít szerintük zaklatásnak.

Az ezüstérmes válogatott többek között a fasiszta Thompsont kérte fel, hogy énekével köszöntse őket Zágrábban.

Az Azonnali körbekérdezte az ellenzéket, támogatják-e valahogy Pásztó jelenlegi független polgármesterét az időközi választás kampányában.

Mint a bíró okos lánya: elmennek Tusnádfürdőre, de a pódiumbeszélgetésen és Orbán Viktor beszédén nem vesznek részt a szocialista politikusok.

A hét kérdése

Lassan elfogynak a felelősségre vonható LMP-s politikusok. Merre keressen új alanyokat a párt etikai bizottsága? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Fesztivál, szabadegyetem, tábor: július 16-tól 22-ig a Gombaszögi-völgyben.

Július 20-án, vendég a Csaknekedkislány.

A legendás rockzenekar július 24-én lép fel a Budapest Arénában.

Július 25. és 28. között ismét a fémzene lesz főszerepben Székesfehérváron.

Kibékülés-történetek a pannonhalmi apátság múltjából. Ősz végéig a főmonostorban.

Ezt is szerettétek

Az Azonnali megkérdezte a budapesti utca emberét.

Milyen ígéret alapján választott polgármestert Józsefváros?

A déli szomszédnál épp megy az orbánista államfő és az EU-párti miniszterelnök küzdelme!

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás