„Arra van szükség, hogy a torgyáni örökséget végleg magunk mögött hagyjuk” – Interjú Lattmann Tamással, a kisgazdák miniszterelnök-jelöltjével

2018.02.14. 20:00

Prágából hazafelé jövet, a Ruzyne reptéren értük utol telefonon Lattmann Tamás nemzetközi jogászt, ahonnan 21. századi Mátyás királyként tér most vissza Budapestre, hogy ringbe szálljon a választáson. Lattmann Botka-kritikus MSZP-s miniszterelnök-jelölti reménységből most kisgazda erősember lett. De miért? És feléleszti vajon Torgyán pártját?

„Arra van szükség, hogy a torgyáni örökséget végleg magunk mögött hagyjuk” – Interjú Lattmann Tamással, a kisgazdák miniszterelnök-jelöltjével

A Kisgazdapárt hétfőn jelentette be, hogy Ön a miniszterelnök-jelöltje. Hogyan találkoztak?

A tavalyi év folyamán kerestek meg, ez nem éppen egy nem új dolog. 2017 tavaszának vége felé történt először kapcsolatfelvétel.

A Hír TV Egyenesen című műsorában már volt is akkor erről szó, hiszen Atyánszky György már akkor elszólta magát, én magam is beszéltem már erről.

Akkor azzal kerestek meg, hogy a párt körüli jogi viták nagyjából elültek, a vezetőség pedig szeretné azt a tradicionális, kisgazda szerepkört visszaépíteni a pártnak, amit saját elgondolásuk szerint be kell tölteniük. Én akkor is azt mondtam, hogy én látnám a helyét ennek a mozgalomnak a mai magyar társadalomban. Amennyiben leteszik a politikai munkát az asztalra, hogy komolyan vehető kispárttá váljanak, egy ellenzéki együttműködésben akár fontos szerepünk is lehet.

Tavaly ennek még volt tere, én pedig úgy gondoltam, hogy amennyiben ez a politikai párt tiszta formában meg tud jelenni, akkor az a vidéki, ellenzéki réteg, amelyet a baloldal nem tud megszólítani, érdeklődővé válhat irányunkban.

Ez most akkor Torgyán József volt pártja? Mit gondol a „torgyáni örökségről?”

Semmiféle módon nem az. Jelenleg egyetlen olyan ember van, aki akkor is ott volt, ő pedig Atyánszky György, egyfajta második ember volt Torgyán idejében.

De ő most teljes mértékben elkötelezett abban, hogy a párt újjáépítéséhez arra van szükség, hogy a torgyáni örökséget végleg magunk mögött hagyjuk. Én vagyok talán az, aki akkor az FKGP-t és Torgyánt annak idején a legélesebben kritizálta.

Tavaly ősszel még úgy hírlett, a Progresszív Mozgalom jelöltjeként önre cseréli az MSZP Botka Lászlót, akit populistának tartottak. A Kisgazdapárt ezek szerint tehát nem lesz populista?

Botkával nem az volt a bajom, hogy demagóg volt, hanem az, hogy gyenge volt. A populizmus nem biztosan baj, de egy gyenge, nem jól célzott populizmus káros. Botka nem azokra a szavazókra ment rá, akiket meg kellett volna szólítania.

A populista kampányával a fő gond az volt, hogy olyan baloldali populizmust alkalmazott, amely alkalmatlan volt arra, hogy egy mezőgazdasági, vidéki választó ízlésével találkozzon. Az MSZP pedig folyamatosan vesztett is akkor támogatásából. A Botka-program az összellenzéki összefogást is gátolta.

Tavaly ősszel még lett volna idő a korrekcióra. Ez nem történt meg, azóta sem. A Progresszív Mozgalomnak pedig egyetlen célkitűzése az volt, hogy segítsen olyan miniszterelnököt találni, aki integratív és alkalmas. Mivel ez nem sikerült, ezért mi ezt tudomásul vettük és kiszálltunk.

A Progresszív Mozgalom emblematikus alakjai voltak Tarjányi Péter és Bodnár Zoltán. Nekik is jut esetleg valami szerep a kisgazda kampányban?

Ha akarják, akkor akár segíthetik is, erről őket kell megkérdezni. Tőlem most vasárnap óta tudnak erről az egészről.

Arról is tudnak, hogy a kisgazdák vezetésével beszélgettem, de ők ugyanúgy meglepődtek a mostani bejelentésen, mint bárki más. A Progresszív Mozgalomnak ehhez a mostani programhoz semmi köze.

Az ön egyetemén rektorkodik Patyi András, az NVB elnöke. Ő mit szólt a jelöléséhez? Beszéltek esetleg erről?

Erősen meglepődnék, ha tudna róla. Nagyon rossz szokás, ha azt gondoljuk, hogy a politika ellenkező oldalán álló kollégákkal mindent meg kéne osztani. Az egyetemi szabályzat világossá teszi, hogy ott pártpolitikai tevékenységet nem folytathatok. Ezt be is tartottam. A munkáltató érdekét veszélyeztetni is aggályos, tevékenységemet azonban a jog védi, így támadási felületet nem nyújtottam, még akkor sem, ha esetleg zavarná őket a tevékenységem.

Tavaly tavasszal átfogó etikai vizsgálat folyt ellenem, amelyben a bizottság azt vizsgálta, politikai szerepvállalásaim megsértik-e az egyetem szabályozását. A bizottság alapos vizsgálat után ezeket az aggályokat tisztázta. Nyilván ebből is lehet látni, hogy az egyetem vezetése érdeklődik a politikai tevékenységem iránt.

Az idei választás egyik legfontosabb témája a koordinált jelöltindítás. Meglesz a 106 jelölt a kisgazdáknak, és terveznek-e visszalépéseket?

Több párttal közösen indulunk, közös jelöltjeink vannak minden körzetben, de arra elvi megállapodást hoztunk, hogy nem indítunk olyan körzetekben senkit, ahol politikán kívüli, civil szereplők is esélyesek.

Veszprémben Kész Zoltánnal, Pécsett Mellár Tamással szemben biztosan nem fogunk indulni, és egy másik pártdöntés értelmében a 2014-ben sikeres pártos ellenzéki jelöltek ellen sem indítunk jelöltet, amennyiben a többi párt is visszalép a javukra.

Jelöltsége azt is jelenti, hogy a Fradi helyett a kisgazdák most az Eintracht Frankfurt futballcsapata felé is nyitnak? Láttam, nagy rajongójuk!

Személyes hobbijaimat senkire nem szeretném rákényszeríteni, a párton belül sem.

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek